Egy Nem muszáj mindenhez hozzászólnunk. Nem kötelező minden fába belevésni a nevünket. Nem szükséges minden oszlopot lepisilnünk. Nem muszáj örökké szerepelnünk és nem muszáj mindig középre és előre tolakodnunk ha valahol csoportosulást észlelünk. Mindazonáltal és kétségkívűl ez a csököttségünk taszít néha a jelentős tettekre is. Kettő
Három Virtuális Barátaim! Csodálatos álmom a web-net mátrixában, hogy különféle és jókora közösségeim vannak. Virtuálisak ugyan, de azért mégis. Hozzátok szólok, Akikkel ugyanazt böngésszük, lájkoljuk, szábszkripteljük nap mint nap és Akikkel együtt tüntettem a napokban, Akiknek a társaságával rokon léleknek szeretném hinni magamat, kb. úgy, mint a rút kiskacsa a hattyúk között, bár a csodás átalakulás nélkül. Az a nagy helyzet, hogy már megint életszerűbb volt a netes társkeresés szoftveresen mederben tartott és a üzenet-fordulókban real-time-kerülő, akrobatikus misztériuma, mint a valóságosan ügyetlen randi. Ami engem illet, számomra sajnos megint jobb volt a látszat. Ameddig csak a virtualitásban gyülekeztünk, el tudtam hinni, hogy összeszedettek vagyunk és lendületesek, hogy közösség vagyunk egyáltalán, magamat is beleértve. Nem az erősen lehült levegő szorongatott meg a valóságban, hanem a kölcsönös ismeretlenségünk hidege és a nyilvánvaló magányosságaink tömegessége. Nem is az volt a legrosszabb, hogy nem akadt egy emblematikus arc, nem volt senki, aki bemutatott volna minket egymásnak és felrázott volna minket, hiszen éppen mi valószínűleg még abban is hasonlítunk egymáshoz, hogy egészen jól érezzük magunkat egy "vezér", egy elvakult tömegpszichózis és egy zombis menetelés nélkül is. De kellemetlen meglepetést okoztam magamnak, amint bizonytalanul, viszonylag erőtlenül és legfőképpen "egyedül" bandukoltam és "szorongtam"-reménykedtem több tízezer társam között, anélkül, hogy halvány sejtésem lett volna arról, hogy a nyilvánvaló csoportokat és csapatokat kivéve vajon így vannak-e ezzel a Többiek is. Az biztos, hogy - bár sokan érkeztek vagy találkoztak az ismerőseikkel - nemcsak én nem kezdtem barátkozni-dumcsizni az ismeretlen szövetségeseimmel. Nem akartunk fenyegető tömeg lenni és nem is lettünk fenyegetőek. Élveteg és menekülő tömeg sem voltunk, de voltaképpen semmilyen karakterünk nem volt a laza jószándékon és az egyszerű tettvágyon túl. Ez nekem is nagyon szimpatikus volt, de attól félek, hogy túlságosan jó vagy túlságosan "rossz" az ízlésünk az utcai politizáláshoz és hiába szeretlek Benneteket - hiába szeretjük egymást virtuálisan - ebből így nem lesz semmi valóságosan. Se TÖMEG, se KÖZÖSSÉG, se VÁLTOZTATÁS. Olyanok vagyunk mint egy színvonalas virágfesztivál, kreatív, lenyűgöző, vicces és kedves, de a cinikusan vigyorgó ellenzőinknek sajnos igaza van, 48 órán belül fonnyadt zöldség az egész. Nem értünk egymáshoz. A gondoskodás-kultúránkat, a kölcsönös törődésünket és az összefogásainkat a szoftveresen ránkillesztett utasítások és játékszabályok tartják egyben úgy-ahogyan. A netes közösségi szerepeinket ismerjük és ápoljuk, valódi közöségi szerepünk nincs. Egy kis túlzással, de egyre helytállóbban mondható, hogy nem a szülői-nagyszülői otthon zugaiban, nem is egy patak kövei alatt, nem is a valóságos társaink között, hanem a netes élményeinkben izgalmas vagy csillog a gyermekkorunk, hálózatokban telik a fiatalságunk és a virtuális közöségeink valóságosabbak a valóságosnál, pl. a családunknál, az osztályunknál, a szomszédságunknál és a munkahelyünknél. Érteni vélem én is, hogy éppen ezért sem hagyhatjuk, hogy elszakítson minket egymástól ez a kormánynak nevezett bűnszövetkezet és az aljas netes "cenzusuk", de a virtuális közösségünk egy valóságos politikai közösségre és küzdelemre alkalmatlannak látszik. Mi nem igazán tűrjük egymástól az igazi arcunk és az igazi életünk véglegesítését és erőltetését. Érthető okokból, de főleg nem kedveljük az elköteleződést, annyira, hogy legfeljebb a "kívűlállók tömegét" bírjuk elviselni egy darabig. Tartósan még azt sem. Az évek óta a virtuális szerepeiben éldegélő, egyszeri ember nem véletlenül kötött ki ott ahol és ismétli magát (kiéli magát) éveken át, mint pl. egy nolblogger. Se motivációnk, se kultúránk a valóságos közösségek (pláne a politikai mozgalmak) valóságos aktivitásához. Időről-időre megközelítjük a valóságos cselekvésre emlékeztető jeleneteket (azt sem tudjuk, miféle bevált vagy újabb lehetőségeink volnának egy valóságos mozgalomban), de minél közelebb jutottunk ehhez a szakadékhoz, annál gyorsabban húzódunk vissza a biztonságos virtualitásunkba. Majd írunk egy tweet-et, egy kommentet vagy végső esetben akár egy email is belefér... Meddig megyünk el? Képesek leszünk pl. szükség esetén sztrájkolni, forgalmat lassítani és anyagilag-jogilag támogatni-segíteni az "elesett" (meghurcolt) társainkat? Mennyire marad (maradhat) nyitott a közreműködőkre a "kemény magunk", ha állandósulnak a szervezési feladatok? Meddig bírják meghasonlás nélkül az önjelölt muszáj-herkules vezetőink a megbízatás nélküli felelősségválalást? Kimondani is iszonyat, de pártszervezet nélkül nem lehet tartós (kitartó) a fellépésünk... Kedves Barátaim! Hiszitek vagy sem, szeretlek Benneteket (még a valóságban is), valószínűleg ügyetlenül vagy egyenesen rosszul. Szeretném, ha a követeléseink teljesülnének, de attól félek, hogy a netes kultúránk miatt a valóságos közösségünk nem bújik elő és nem bontakozik ki, ellenben elolvad és sajnos megint egy kis titkos csalódást okozunk egymásnak, mint minden korábbi, netről szerveződött manifesztációnk után. Úgy tűnik, hogy hatalmat még a netről is csak a hatalom tud szervezni. egy virtuális lélek credit: Jake & Dinos Chapman És a ráadás A keleti befolyással hatalomba emelt kormány kezdettől fogva a nyugati befolyást rombolja. Kezdettől fogva távolodik Kelet felé a Nyugattól és kezdettől fogva készülődik az általa időzített szakításra a Nyugattal. A kormányé a társadalom politikailag legszervezettebb, legaktívabb, legvagyonosabb és legnagyobb hatalmú töredéke, az alvilág, minden fegyveres szolgálat, minden ügynökség és hatóság, a tömegkommunikáció, a legnagyobb munkáltatók és a legerősebb egyházak - nem fog meghátrálni. Miért tenné? Kizárólag a börtönbe hátrálhatna. Le fogja játszani a maradék ellenállás megroppantását és az erre szocializálódott társadalom tudomást sem akar majd venni minderről. Miként lehetséges következmények nélküli ország? Ahogyan pl. egy blogterecskében is lehetséges éveken keresztül, hetente hét napon át a "döbbenet", az örökös szuperlatívusz és a "na most aztán végképp betelt a pohár"... Mégis milyen az erkölcsi érzékenysége és mekkora IQ-ja van Annak, Aki nem látta mindezt már előre, vagy nem fogta fel régen, legalább menet közben? Mit is csináltam miközben megtörtént az, ami nem történehetett volna meg egyáltalán és főleg nem ISMÉT? Főzőcskéző, kertészkedő, utazási és hajápolási tanácsokat, zenéket és filmeket ajánlgattam és ... és különféle virtuális társaságokban voltam "fontos"... Apropó "web", aminek gyakorlatilag csak a társadalmi kontroll automatizálása ad értelmet és tényleges esélyt. Nem hírközlés, hanem hírszerzés az internet és nem tájékoztatás, hanem befolyásolás a hírközlés. Az internet segítségével térképezhető fel a becsalogatott látogatók személyiségének és kapcsolatrendszerének minden gyenge pontja és a veszélyes mozzanata, beleértve milliók testének és a figyelmének a tömegáramlásait, vektorális irányát és nagyságát, valamint a jellegét, a manipulálhatóságát és a becsülhető becsapódásait. Úgy tűnik, hogy valóban érdemes megküzdenünk a civilizáltabb társadalmi kontrollban megszerzett részesedésünkért, anélkül persze, hogy a távolabbi célokat mérlegelnénk és tisztáznánk pl. a virtualitás és a valóság fejlődésével kapcsolatban. Ez a fellépésünk biztosan nem futhat zsákutcába, mint az eddigiek, hiszen bátrabban, felelősebben, érzékenyebben és intelligensebben fogunk hozzá, mint eddig bármikor. Tanultunk a korábbi hibákból. Vagy mégsem? Most aztán megvédi a "szabadságot" (?) és megforgatja a világot az én virtuális közösségem virtuális-netes ellenállása... Holnap reggelre "itt" fog sorakozni egy makulátlan, mindenki által akart, de senki által nem beágyazott, új kormány, a szükséges szakértők tucatjaival és aszkétikus becsülettel, egyik kezükben ezüst tálcán nyújtják át az erősebbek erejét a nyengébbeknek, miközben a másik kezükkel minden nagyhatalmat, felforgatót és szabotőrt a határokon kívűl tartanak és kartánclépésben libbennek a pazarlásmentes és környezetkímélő kreativitás felé... A jövőnk a nevelésen múlik és a nevelés egy közösségen. A fizikai érzékiségében is valóságos és a legfőbb funkciójában mindenekelőtt gyermeknevelő közösségek közössége nélkül nincs jövő. A jövőnk olyan lesz, amilyen a nevelésünk és a KÖZÖSSÉGÜNK. Az elöregedő és szegrágálódó társadalom egyben az elbutulás, a gyávaság és az önzés társadalma és az önfelszámolás "közössége". A gyermeknevelés köré szerveződő közösségépítés és közösségmegtartás kultúrája elkerülhetetlenül elapadt az évszázadok során a tekintélyuralmi, a relativista (és napjainkban immár a virtuális) közösségekben, amelyekben az érdekek (a hatalmi érdekek) szervezik a kapcsolatokat és nem az értékek. (Egyáltalán nem közösségmegtartó, hanem egyenesen és töretlenül közösségromboló pl. a kereszténység, a liberalizmus vagy a marxizmus minden olyan [lélekölő] formája, amelyikben az ideológiai harc, a dogma védelme és az apologézis maga alá gyűri az új nemzedékek kibontakoztatását). A maffiaállam és a szervezett bűnözés "centrális erőterének" bűnbandája nem kevésbé jövőtlen közösség (álközösség). A maffiaállam "centrális erőtere" csupán egy alkalmi és oszlásra ítélt, véd- és dacszövetség, mert szükségszerűen féltékeny a fejlődésre és a fentebb említett példákhoz hasonlóan, szükségszerűen és szintén lélekölő és elkerülhetetlenül kiküszöböli a progressziót. Mikor akarjuk végre azt, ami a legfontosabb és a leghelyesebb? Mikor vesszük észre végre, hogy forradalmi változásokat szeretnénk forradalmi kérdésfeltevés és elképzelés nélkül? Mikor valljuk be magunknak, hogy valóban nem halogatható tovább a rendszerváltás és kudarcra vagyunk ítélve, ha megint csak toldozásra-foltozásra telik az ötleteinkből? Meglehet, hogy nemcsak a vágóhídon szunyókáló állatokat nem szép dolog megzavarni, de az ellazultan elszánt hályogkovácsokat sem. Internet? Nem elég. Kormány? Nem elég. Új rendszer? Az én virtuális társaságom leggyakrabban és direkt még a bulikban szokott találkozgatni. A legjobbak és a legszelídebbek nem pózokkal vigasztalják magukat, de látványosan fogy a "remény" nevű "parti-drog". És egyáltalán mindent úgy szívunk magunkba, mint a hallucinogéneket, eget és földet, tüzet és vizeket, csillagokat és élővilágot, "trágyaillatot" (Illyés Gyula), bármit, ami "árt" és azt ígéri, hogy "jó élni" és "élni kell". Azután virtuális közösségekben, netes bejegyzésekben és megjegyzésekben csapoljuk le a túltengő buzgalmunkat. blogika
2 Comments
Pare
16/1/2016 04:10:31
Elsősorban azért nem megyek tüntetni, mert egyedül lennék. Ez egyébként jó hír is lehetne...
Reply
blogika
16/1/2016 04:10:53
Köszönöm és megértem.
Reply
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOMA szabadságról Filozófikus alkat Látszólag lélek én kicsi erkölcsi érzékem Bolondok nélkül Szex a lejtőn Átok nem létezik Buta vagy gonosz? Országomat egy pózért Vak Véletlen és Bal Végzet sétálgatnak az úton. Nem bírnak egymással. Más meg nem jut az eszükbe. Utoléri őket a Jó Sors és egy kissé kifulladva figyelmezteti őket. "Ne fáradjatok hiába. Ez az én utam." "Teljesen mindegy." - feleli a másik kettő rezignáltan - "Eddig mindenki a forgalommal szemben haladt." TÉMÁK
All
RAKTÁR
March 2015
|