Az erkölcsi érzékek megoszlanak az erkölcsi érzékről... Némelyek szerint velünk születik, mások szerint tanuljuk. Némelyek szerint viszonylagos, mások szerint abszolút. Némelyek szerint megérzés, mások szerint értelmes ítélet. Egyetlen dologban értünk egyet majdnem mindannyian - (jellemző módon, minél kevesebbet tudunk róla, annál inkább) - a sajátunk helyes, a másféle azonban aljas, de minimum hülyeség. Miért nem szép dolog megpályáztatni és odabírálni a saját zsebünkbe mások tulajdonát vagy vállalkozását? Miért nem szép dolog pl. közmunkaalapú rabszolgatartást kényszeríteni egy társadalomra? Miért nem szép dolog ágyútölteléknek és szervdonornak szaporítani-butítani a honfitársainkat? Miért nem szép gyáván és erőtlenül tiltakozni ez ellen magas fizetésért? Miért nem szép "erkölcsi érzékről" prédikálni, blogolni, kommentelni anélkül, hogy komolyan és felelősen beleástuk volna magunkat a témába? Miért nem szép elvtelenül kritizálni azt, ami nem szép? Legalább a sajt igazi... A moralizálás csak akkor szórakoztató, ha mi magunk tetszeleghetünk benne. Egyébként utálatos dolog. Különösen utálatosak a filozófusok, akik ugyanolyan makacsul bukkanak fel újra és újra, mint a falpenész és a lábgomba és akiket még akkor sem értünk, ha nem olvasunk tőlük semmit. Kisszerű életünkben mindennek meg van a maga kis pillanata, így az "erkölcsi érzéknek" is. Pl. mindig az eszünkbe jut, amikor megütnénk valakit, vagy anyázni támad kedvünk. Azonnal az eszünkbe jut a rohadékról, hogy milyen kevés manapság az "erkölcsi érzék". A személyiségünk elválaszthatatlan része, "természetes" módon tör fel bennünk az igénye, mint valami biológiai szükséglet, amint lehetőségünk nyílik egy kis szerepjátszásra. Szerencsére nem szükséges szakadatlanul bíbelődnünk vele és főleg nem a javítgatásával. "Mindennek meg van a maga ideje." A hozzáállásunk alapján az erkölcsi igényességnek is... Évekig elvagyunk más és egészségesen bulvár témákkal, hogy azután egy fura napon, egy strandolásra alkalmatlan időben, vagy a válóperünk hónapjaiban, vagy kormánypropaganda esztrádműsorához csatlakozva méltányosan és szakszerűen kioktasssunk bárkit az "erkölcsi minimumról". x ERKÖLCSÖK VITÁJA x Egy ellentétes hatalmak közé szorított kultúrában elkerülhetetlenül túlélési taktikává "nemesedik" a konstans képmutatás. A megszilárdult sumákolás-kultúrában persze nincs esély arra, hogy megőrizzük a kölcsönös őszinteség és a társadalmi bizalom épségét. Nemcsak az elnyomás vagy az elidegenedés egyéb formái itatják át minden pillanatunkat, hanem a sumákolás is. Szerelmet, munkát, nevelést. Gazdaságot és műveltséget. A bizalmatlanság és a megjátszás nemcsak a direkt politikát alakítja. - Mi az a sok szám Apuci? - Sok-sok pénz Kicsim... - És az is a miénk lesz? - A Tiétek lesz Drágám, de meg kell tanulnotok megvédeni és gyarapítani. x Csodálkozunk a belőlünk kihajtott maffiaállamon? Nem esik jól felismerni, hogy az érdekházasságunkban egy szörnyeteget nemzett a társadalmunknak a hatalomvágy és egy "centrális erőtér" tekintélyuralmi torzszülöttje született / bújt elő a kultúránkból? Nem értjük a kormányunk és az ellenzékünk becstelenségét? Ébresztő... A nép, a mi becstelenségünk rá a magyarázat. A becstelenségünk kéretlenül, de legfőképpen a reflektálatlanságával és az önelégültségével táplálja és "legitimálja" a becstelenség hatalmát. Alvástól alvásig fölényes "erkölcsi érzékkel" handabandázunk mások erkölcstelenségéről, de soha, még véletlenül sem fordulunk arra, hogy miként lehetne végre a saját erkölcsiségünk jobb és folytatólagosan önfejlesztő. Voltaképpen piszok gyorsan zokon is vesszünk minden "erkölcsi érzékünket" érintő kritikát. Minél szedett-vedettebb, annál inkább. Mifelénk is mindent áthat a képmutatás, pl. minimum a képmutatás képmutató megtűrésében és átengedésében. Régóta nem meglepő a köpönyegforgatásunk népszokása. Akár csak úgy magunk között is. Tulajdonképpen már hagyományosan semmi fogalmunk arról és nem is érdekel minket, hogy mi a különbség a köpönyegforgatás és a fejlődés között. Olyan vezetőket emelünk pajzsra, akik bizonyítottan és közismerten ("szükségszerűen", "pragmatikusan") képmutatók és köpönyegforgatók. Nem a saját erkölcsi fejlődésünk az elsődleges erkölcsi problémánk. És fel sem fogjuk ennek a lélek-bicsaklásnak a súlyosságát. Minket szeret Isten. Ugyan melyikünk merészel feltétlen őszinteségre nevelni egy gyermeket? És melyikünk képes a megalkuvás mentes becsületesség példamutatására? Nem, nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy melyikünk arcán vastagabb a bőr és ki nyeri a mai füllentés-versenyt. Eljött a nagy végjátékunk és a megméretés izgalmas, tehetségkutató showműsora következik. Az én kicsiny erkölcsi érzékemnek járóképesnek kellene mutatkoznia és tennie kellene legalább egy lépést előre a színpadon. Valamiért attól tartok, hogy itt egy piszok nagy és tömeges pofára esés börleszkje készülődik. x Édeseim! Ha még nem mondtam volna... A legfontosabb a lélek! blogika
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOMA szabadságról Filozófikus alkat Látszólag lélek én kicsi erkölcsi érzékem Bolondok nélkül Szex a lejtőn Átok nem létezik Buta vagy gonosz? Országomat egy pózért Vak Véletlen és Bal Végzet sétálgatnak az úton. Nem bírnak egymással. Más meg nem jut az eszükbe. Utoléri őket a Jó Sors és egy kissé kifulladva figyelmezteti őket. "Ne fáradjatok hiába. Ez az én utam." "Teljesen mindegy." - feleli a másik kettő rezignáltan - "Eddig mindenki a forgalommal szemben haladt." TÉMÁK
All
RAKTÁR
March 2015
|