Szerintem. A svájci frank erősödése még a svájci bankbetéteseknek is hátborzongató, ha tudják az okát. Sikerült a Putyin mögé bújt gazdasági erőt annyira megroggyantani, hogy nyílt világháborút legyen kénytelen kirobbantani, ha meg akarja őrizni valahogyan a hatalmát. Most a szívdermesztő "olvadással" és a halálos tavaszi "éledéssel" meginduló, globális konfliktustól retteg a fegyvereket olajozó és az országhatárok mellé lőszreket cipelő világ, de a svájci frankhoz szervezett gazdasági világkonferencia is szorong. Nem az oroszországi működésképtelenség, nyomorúság és a feszült elégedetlenség méretei a kérdésesek, hanem csak a robbanó népharag iránya és a célpontja. A putyini elitet már csak a háborús összefogás mentheti meg és ezért sem lehetséges többé valóban megegyezni velük pl. az ukrajnai helyzet pacifikálásáról. Nem látszik visszaút. Erősen remélem, hogy mégsem így lesz. A nyilt világháborúnak nem szükséges "nyilvánvalónak" lennie, ahogyan eddig sem volt az, pl. a Grúziában vagy az Ukrajnában felségjelzés nélkül egymást gyilkoló amerikai és orosz katonai "tanácsadók", vagy "zsoldosok", vagy "önkéntesek" háborúja. A lényeg, hogy a putyini elit súlyos károkkal kényszerítse megfutamodásra a keletre szemtelenkedő nyugati elitet. Elegendő, ha messzire ható, összetett és súlyos károkat sikerül okozni az EU-nak, pl. a kőolaj- és gázellátás vagy egyáltalán a szállítmányozási biztonság területén. Elegendő néhány komolyabb szabotázs az Északi Áramlat vagy a norvég, esetleg a skót tengeri kutak ellen és az EU gazdasági kilátásai máris látványosan megváltoznak. A maradék, európai élhetőséget és közbiztonságot szétdúló (neonáci és vallási fanatikus) terrorizmus felpörgetése pedig még ennél is olcsóbb, mert még kevésbé bonyolult és kockázatos művelet közvetlenül. Kinek kell az erős svájci frank? A sájci frank felülértékelt, mert a legnagyobb pénzvagyonok egyik legmegbízhatóbb tartalékolási eszköze és nagyobb iránta a kereslet, mint a svájci gazdaság összes többi ágazata iránt együttvéve. Minél nagyobb a világgazdasági bizonytalanság és a befektetések kockázatossága, annál vonzóbb, mint értékőrző és tartalékolási eszköz. A sváci frank értékőrzésében vagy egyenesen erősödésében jelentős szerepet játszanak maguk az egymásal összekapaszkodó (és így egymást voltaképpen kölcsönösen garantáló) pénzvagyonok, amennyiben egyre kívánatosabb (egyre megbízhatóbb) tartalékolási eszközzé fokozzák a svájci frankot. A minél nagyobb pénzvagyonok minél nagyobb koncentrációja mellett a legkevésbé megengedett az értékvesztés vagy a bukás (természetesen a pénzvagyonok mögött álló tényleges hatalmak kölcsönös garanciái miatt). A világgazdasági válságok egymásba folyó hullámai végtelen erősödésre/keményedésre ítélik a svájci frankot és olyan nehezen leküzdhető, gravitációs erőt és szexepilt kölcsönöznek neki, aminek szinte semmilyen (pánikba esett) pénzvagyon sem tud ellenállni. Amikor túlságosan sok bankbetétes viszi "a" svájci bankba a más bankokban bizonytalanabb jövőjű követelését, akkor bizony túlterhelik a svájci bankot, amelyik gyakorlatilag és valószínűleg nem lehet képes a gigantikussá koncentrálódott követeléstömeg maradéktalan és tényleges kikényszerítésére/teljesítésére még a legerősebb garanciák (kölcsönös bankgaranciák, "biztos" befektetések, állami garanciák) mellett sem, de akkor sem tudnak jobb, viszonylag nagy tömegű és aranynál mindenképpen könnyebben kezelhető és bármikor mobilizálhatóbb (mozgékonyabb, rugalmasabb) vagyonmentést, mint a svájci bank. Gyorsan eljön a pillanat, amikor a bankbetétesnek kell fizetnie a kamatot a bank számára (negatív kamat) a pénzvagyonőrzés után. Különösen nagy világgazdasági bizonytalanság és különösen nagy pénzvagyonok értékőrzése esetén egyáltalán nem tűnik riasztónak egy kis negatív kamat a legmegbízhatóbb szolgálatás megfizetésére. A svájci frank úgy erősödik, ahogyan a világgazdaság kilátásai gyengülnek. A svájci frank azért erősödik, mert sehol sem kínálkozik igazán megbízható befektetés. Egy ilyen világméretű bizalmatlanság és óvatosság pedig csak egyet jelenthet: egy globális összeomlás csapdaszituációját (az összeomlás előrelátását és előidézését egyszerre, egy tartalékolási piramisjátékot és önbeteljesítő bizalmatlansági próféciát és játszmát), amikor már mindenki a legrosszabbra fogad. A világgazdaság gyengülése okozza a pénzvagyon jelentős tartalékolását, csakhogy ez a szabad pénzeszközök kivonásával már viszont gyengíti a világgazdaságot. Viszonylag sok pénzvagyon menekül a svájci frankba és ott remeg, hezitál, tétlenkedik, porosodik. A frank pedig keményedik mint egy fekete lyuk. Nem örül neki senki, de erre játszik mindenki és ezt szolgálja minden intézkedés, ahogyan egymást tapossa a világgazdaságba zárt tömeg a lángokban álló és füstbe borult nézőtér szűkreszabott kijáratában. Kinek kellett a svájci frank megfékezése és az euróhoz kötése? Amíg a nyugati elit optimista volt az EU (bármilyen szerény és viszonylagos, de mégis szilárd) gazdasági felemelkedésével kapcsolatban, addig szándékosan nem szigetelte ki a svájci frakban őrzött pénztartalékait az euró fedezetei közül. A svájci frank rögzítése "garantálta", hogy ne legyen érdemes az euró ellen (az euró gyengülésére) spekulálni és ne legyen érdemesebb tartalékolni mint befektetni az EU-ban. Mindezt az EU-patriotizmust természetesen az olyan keretfeltételek is garantálták az önállóságukat féltő uniós szereplők számára, mint az ázsiai pénzvagyon-kiáramlás és az amerikai pénzvagyon-elszívás kozmikus méretei. A svájci frank euróhoz kötése legfőképpen az európai elit apró falanxa és elköteleződése volt az EU közös sikerei mellett. Úgy-ahogyan segített megtartani a déli államokkal túlterhelt euró erejét is. A svájci frank és az EU (mindenekelőtt Németország és a Deutche Bank) együttműködése mellékesen a pénzmosással, az adókerüléssel, az aranykészletekkel és a banki visszaélésekkel kapcsolatban is gyömülcsözött egy-két apró, de újszerű igazságtételt, aminek mind az európai elit őszintének látszó összefogása és "nyílt kártyákra" törekvése adott meghatóan szilárdnak látszó alapot. Csakhogy időközben az USA és Oroszország globális játszmája olyan fordulatához érkezett, ami véget vetett az EU (Németország) hintapolitikájának és függetlenségi törekvéseinek, mert 2013 elejétől Németországnak (és az EU-nak) is választania kellett az eurázsiai és az atlanti elköteleződések között. (A "hintapolitikával" kapcsolatban a FIDESZ-KDNP kormány csak utánozni próbálta gyorsan a német diplomáciát, anélkül, hogy értette volna annak a logikáját, a következményeit és a tényleges műveleteket, vagy megvédte volna az ehhez szükséges szakembereinket. Mindegy. A hazánkban hatalomra vergődött tömény butaság és rosszindulat alulról sem karcolja a globális tragédiát.) Az EU hintapolitikája természetesen hazárdírozás volt és egy arra kötött fogadás, hogy a két nagyhatalom végül kibékül és együttműködésbe kezd (bármilyen alapon). (Egyetlen hintapolitika sem tervezhet a tényleges "kenyértöréssel" [a végérvényes és háborús szakítással], hacsak nem ragad le az ostoba időhúzás szintjén.) Kinek kell a svájci frank megszabadítása az eurótól? Mindenkinek, akinek tekintélyes frank betétje van, továbbá "számít" és a saját irháját próbálja menteni. Egyszeriben nem a közös jövőt védelmezzük elsősorban, hanem a külön vagyonunk legbiztosabbnak hitt tartalékolását és azt tehermentesítjük, amennyire lehet. Mostantól bármi megtörténhet Európával, mert a gazdik szövetsége finoman bomladozik és egymás után húzódnának külön, egyenként. Az EU szövetség gerince a német-francia vas- és acélközösség logikailag és történetileg is. Amikor ez megbomlik, akkor megszűnt az EU, és amíg ez nem bomlik meg, addig az EU is létezik, és bármikor "bármekkorára" gyarapodhat. (Nem véletlen, hogy a putyini elit mindenekelőtt éppen a franciák túlterhelésével és az EU-ról való lehasításával akarják szétvésni az együtt túlságosan tárgyalóképes EU-t. Az EU achilles sarka: Franciaország (és a "Keleti Nagypáholy"...). (A vicclap elleni merényletről akkor sem mondhatná meg senki a háború közvetlen provokálása nélkül, hogy benne volt az orosz titkosszolgálat, ha egyértelmű bizonyítékaik volnának a nyugati terroristákat vezénylő orosz karmesterekről.) Az EU vezetése érthetően kétségbeesett és bár még nem adták fel egészen, az igazi nagyágyúk már biztosra mennek és függetlenítették a pénztartalékukat az uniós gazdaság sötét jövőjétől. Nem adhatják fel, mert nem véletlenül lett az EU az optimális kitörési irány az európai elit számára. Más aktív védekezésre nincs lehetőségük, a passzivitással pedig csak időt és lehetőségeket veszítenének. Most, miután a saját tartalékaikat némi veszteség árán, de "biztonságba" mentették, sürgősen elő kellett állniuk az euró másféle megtámogatásával és az uniós finaszírozási válság megoldásával, ami lényegében csak arról szól sajnos, hogy valóban megkapja-e a nyugati elit a főként déleurópai államokban problémássá lett, de nagyon is elvárt pénzét vagy sem és milyen konstrukcióval ütemezik át a nekik tartozók adósságait. A kapitalista adósmentés megszokott szabályai szerint, az EKB úgy fog pénz adni az adósoknak, hogy az adósok nevében fog pénz adni a hitelezőknek. Az adósok (értsd: az adófizető társadalmak) időt kapnak és még nagyobb adósságot. Az európai elit sötét kilátásait sötétíti, hogy az "Amerika-főnök" egyre határozottabb szövetségesi kiállást és konfrontációt követel az EU-tól Oroszországgal szemben és a minden eddiginél durvább (a gazdálkodást és jövőt is fenyegető, megroppantó) terhek viselését is. Sőt. A régi viták és pl. a kereskedelmi konfliktusok "kedvező lezárását" is elvárják a "nehéz időkben". Davosban mindenesetre azon is vitatkozhatnak a szövetségesek, hogy miről kell vitatkozniuk egyáltalán. Az egymás elleni kereskedelmi harc végéről vagy egy világgazdaságilag elkülönült (fegyveres) ütőképesség és közös harc kiterjesztéséről. Az EU elitje tudja, hogy nagy szörnyűség áll a küszöbön, de nincs más lehetősége, mint úgy tenni, mintha minden rendben mehetne tovább. Önmaga felől svájcban intézkedett, az EKB-n keresztül pedig vállalja a hosszú távra többé nem tervező, de békés idők kockázatát. A helyzet úgy áll, hogy akár működik ez az EKB húzás, akár nem, az EU elit kizárólag nyerhet vele. Az EU elit feladja a középosztályokkal is tartott szövetségét és nekivág a sokáig visszatartott inflációs taktikának, ami az egész világon a társadalmak kiegészítő átverését és kiszipolyozását jelenti. Vége a mesterséges deflációs taktikának és az erősödő gazdaság várakozásához kötődő deflációs hatásoknak. Az inflációs lejtőn még a maradék külkereskedelem export-előnyeit is összesepregethetik. Davos - 2015 - Világgazdasági Fórum - "olvadás előtt" Nemcsak az elit menti az irháját és tartalékol A választói passzivitás és a politikai agresszivitás iker-ostobasága (az erőszakosság, a türelmetlenség és a lustaság) is egyfajta tartalékolás. Tartalékolása az időnknek és az energiáinknak. A kockáztatások hanyagolása és készülődés a keményebb időkre. És valóban. Önbeteljesítő várakozás. Egy nem túl jó napon arra döbbenünk, hogy a történelem úgy elfúvintotta a NOL blogot, a szervereket, az internetet, a kapcsolatainkat és minden "fantasztikusnak" hitt tartalmunkat, mintha nem is lettek volna. Csak a frankhitelünk az egyetlen - igen, éppen az, ami csak a leggazdagabbaknak bír elpárologni a mi költségünkre -, ami azonban makacsul és örökké megmarad nekünk valahogy a piszok. És amikor azt hisszük, hogy ennél már nem lehet rosszabb, újra és újra megcsal a szemét. Szóval "csak nézünk, mint frank lila gőz a milka borjúra"... blogika
9 Comments
aLEx
18/1/2016 02:47:44
Azt hiszem az összefüggéseket sikerült nagyon jól megvilágítani. A következtetések pedig félelmetesen logikusak.
Reply
blogika
18/1/2016 02:48:18
Zavarba ejtően kedves és tapintatos komment. Köszönöm.
Reply
aLEx
18/1/2016 02:48:53
Köszönöm a választ! És elfogadom az érvelést. Ez is logikusan hangzik.
blogika
18/1/2016 02:49:31
Sajnos kizárólag a netes böngészést tudom ajánlani és szerintem az eredeti amerikai elemzések a legjobbak. Több is van. A mindkét tragédiánál ottfelejtett és forró nyomravezetést biztosító személyi okmányok sztorija teljesen hivatalos és nyilvános adat.
Reply
relatív
18/1/2016 02:50:15
OK !
Reply
blogika
18/1/2016 02:50:38
Az "amerikai olvasatra" különösen jellemző, hogy nem egységes. Egymástól elszigetelt, szakspecifikus olvasatok különféle verziói érvényesek párhuzamosan. Még az USA kormányzati politikájában is, pedig az sem fedi le az "amerikai olvasatot".
Reply
relatív
18/1/2016 02:51:07
Egyáltalán nem akarok nagyképűnek mutatkozni, már csak a jelen szövegkörnyezet sem ad erre alkalmat, mivel csak a felszínt ismerem.
blogika
18/1/2016 02:51:38
Köszönöm a parodizálásomat, bár (szerintem) a szövegeim nem azért nehezen olvashatók, mert hivataloskodó-modoros, nyakatekert nyelvet használok. De mindenképpen megérdemeltem.
Reply
blogika
18/1/2016 02:53:46
Ukrajnát soha, senki sem szerezhetette volna meg Oroszországtól. Ukrajnát Oroszország (és legfőképpen "Putyin") veszítette el, évtizedek kemény munkájával. Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
Fanyalgás a titok felett Csak nézünk, mint a frank lila gőz... Szociális háló A hatalomgazdálkodás bírálata Szubjektív pénztörténet TÉMÁK:
All
RAKTÁR:
January 2016
|