[Ennek a szövegnek az első verzióját 2010 március 25-én publikáltam egy azóta megszüntetett blogtérben és változatlan formában mentettem át 2016 januárban, egy másik, azóta szintén lebontott helyre. Ez most itt egy sokadik, javított és bővített verzió. 2018.01.01.] A pénz története a mesterséges pénzekkel kezdődik, és nem érthető meg önmagában. Nagy kérdés, hogy miféle világ teremtménye a pénz. A külkereskedelmi terjeszkedésük mentén hódító, katonai hatalmak kezdenek pénzt gyártani az expanziós szövetségük belső elszámolására. Az elidegenült, azaz öncélúvá lett hatalmi harc expanziós pénzszövetségében és pénzháborújában születik meg a pénz, mint a kincs- és hatalom-forgalmazás hatalomtechnikai eszköze. A pénznek is vége, ha vége az expanziónak és az expanziós szövetségnek. Megszűnik a társadalmi emelkedéssel kecsegtető pénz fedezete, garantált árfolyama és a látszata is, mert a hatalom végül hatalommegosztás (pénz) nélkül terjeszti és kényszeríti magát (az egyenlőtlenséget) az általa uralt populációra. Politikai pénztörténet A jelenleg uralkodó pénztörténeti vélekedés szerint, már a paleolit törzsek életében előfordult, kivételes ajándékcserék is árucserének számítanak (“kb. 100 000 évvel ezelőtt”), de ebben a feltevésben összemossák a kivételes és nélkülözhető cselekvést a rendszeres és nélkülözhetetlen cselekvéssel. A jelenleg uralkodó pénztörténeti vélekedés szerint, már önmagában a mértékegységek (“kb. 5000 évvel ezelőtti”) használata is pénzhasználat (pl. a mezopotámiai shekel, ami 160 db árpaszem súlyával egyenlő), de ebben a feltevésben összemossák a mennyiség és a minőség (érték) fogalmát, mérését és összemérését. Ennyi erővel – és Prótagorasz homo mensura elvét hasonlóképpen félremagyarázva – pl. a láb, a könyök és a hüvelyk ősi mértékegységei bizonyítják, hogy az egyik első és legjelentősebb árupénz maga az emberi lény, esetleg a kannibalizmus ízlése szerint kiporciózva. (Eleai Zénón nem véletlenül vitatta az i.e. V. században a mennyiség és a minőség összemosását a híres köles-paradoxon segítségével – “mikortól és meddig kupac a kupac”. [Hogyan határozható meg árpaszemekre pontosan egy shekel-nyi érték? – parafrázis]) A legújabban hangadó pénztörténeti elméletek (pl. az angol nyelvű és nagy hatású Wikipédia szócikkekben is) összemossák az esetleges árupénzek (kb. i.e. 3000-től elterjedt) használatát a direkt (kb. i.e. 700-tól terjedő) és szisztematikusan pénznek gyártott pénzek használatával, mert kerülik vagy titkolják a pénz valódi természetét és hatalomtechnikai jellegét - összhangban a jelenleg uralkodó, globálisan “realista” pénzpolitikával és a jelenleg uralkodó értékszemlélet totális válságával. Tudatosan csomagolnak pl. egy “joguralmi és individualista” sumer társadalom történetietlenül hamis elbeszélésébe és az ókor relativista-machiavellista (neoliberális-realista) értelmezésébe egy filozófiailag hibás, de mégis “filozófiainak” szánt értékelméletet (pl. David Graeber: Toward An Anthropological Theory of Value: The False Coin of Our Own Dreams – 2001). Nem haszontalan a pénzszerű és a majdnem pénz dolgok történetét is figyelembe vennie egy pénztörténetnek, de a pénz teremtéstörténete mégsem kezdheti mással és nem koncentrálhat másra, mint a direkt pénz szándékos gyártásának, terjesztésének és használatának a feltételeire és az okaira. A direkt és tényleges pénz használatából ismerhetők fel és érthetők meg a pénzhasználatot valóban előkészítő társadalmi intézmények és viselkedési mintázatok. (Továbbiakban: “mesterséges pénz” = “pénz”.) Az alábbiakban sorra vesszük a mesterséges pénz hatalomtechnikai létrehozását, változtatásait és megszüntetését a főként kincsképző és értékőrző elit-pénztől kezdve a főként vásárló-fizető és értékvesztő tömeg-pénzen át a készpénzforgalmat és a pénzforgalmat egyáltalán megszüntető személyes-pénzig. Végül, de nem mellesleg érintjük, hogy miként oldja meg a növekvő uralom és az uralomnövelés automatizálását a digitális pénz számítástechnológiája, ami egyénileg rangsorolja az emberi lényeket egy új világrendben (a személyenként minősített emberiség világkasztjában). Elit-pénznek születik a pénz A pénz-fogalmak legmélyebb szakadéka a természetes és a mesterséges pénz között húzódik. A termé-szetes pénzeket (árupénzeket) a természetes munkamegosztás hívja életre szükségszerűen. A falu-gazdaságok közös birodalmában vagy a független városállamokban egymással érintkező (pl. a közös és elkülönült katonaságuknak és papságuknak közösen adózó) termelők természetesen kapcsolódnak össze és működnek együtt egy természetes munkamegosztásban és egy szükségszerű és rendszeres kereskedelemben. Semmi okuk és semmi esélyük nagy értékű, mesterséges pénzt kiadni és abban kereskedni. A természetes pénz, az árupénz azért nem tekinthető valódi pénznek, mert alapvetően nem kötődik kibocsájtóhoz, nem egyedi és sajátos, hanem egy természetes áru, ami a használati-élvezeti értékétől függ. A mesterséges pénz értéke, vagyis “a” pénz értéke azonban egy manipulálható, katonai-politikai fedezettől és árfolyamtól függ, jellemzően egy saját és közvetlen használati érték nélkül és sokkal több hatalomtechnikai funkciója van (nemcsak értékmérő és csereeszköz, hanem pl. sajátos nyelv, kommunikáció, szerződés, jelkép, kulturális terjeszkedés, expanziós szövetségi és intervenciós eszköz). A szakirodalom szerint pénz az, amit a piac annak fogad el – de ez a megközelítés nem elég érzékeny, mert nincs ideális vagy akár csak önálló piac. Mivel piac az, amit az érvényes hatalom annak fogad el (megtűr, megenged, erőltet), ezért pénz az, amit az érvényes hatalom annak fogad el. A pénz mindenekelőtt az uralkodó elit mesterséges, társadalomszervező, intervenciós és hatalomtechnikai eszköze. kincsforgalmazás A pénzhasználat nemcsak az árutermelés, az állandó munkamegosztás és az egymásra utalt gazdálkodók rendszeres kereskedése nélkül nem szükséges és nem lehetséges, de a cserearány és az arányosítás elvont szempontjai nélkül sem, vagyis a kvantifikálás és a számolás kialakulása előtt sem (maximum 14 000 éve). Ezen belül a nagy értékű javak tömeges kereskedését, vagyis a külkereskedelmet feltételezi a nagy értékű, mesterséges pénzek gyártása. Minthogy a rendszeres külkereskedelem nem lehet ősibb mint a külkereskedelemre motivált és képes uralkodó elit elkülönülése, vagyis az első államok születése, ezért a pénzhasználat maximum 5000 éves. (Az i.e. 2. évezredtől használnak Mezopotámiában és Kínában is egyre speciálisabb, tartósabb és nagyobb érékű árupénzeket, pl. nagy fémöntvényeket.) De ennél is fiatalabb jelenség a pénz. Főként az Indiai-óceán környékén (pl. Srí Lanka, Maldív-szigetek, Kelet-Afrika, Ausztrália) a távolsági tengeri-kereskedelemmel elterjedt ékszer-pénz, a porcelán-csiga [kauri – cowry], de az európai rabszolgakereskedelem is terjesztette világszerte, akár ötszörös haszonnal (1000 – 2000 db = 1 rabszolga = 1 $). A kínai “pénz” írásjel ( 貝 ) az árupénz, kauri csiga ábrázolásából származik, valószínűleg az i.e. 1. évezredből. Az első mesterséges-szisztematikus és nem természetes-esetleges munkamegosztás az önellátó falugazdaságok közös védelmére szervezett hatalom, a katonaság és a papság elkülönítése. Ezt az állandóan “főállású”, közös hadsereget és papságot – bármilyen kicsi és fejletlen kezdetben a vezetők “udvartartása” – az önellátó falugazdaságok “országa” tartotta el egy kötelezően vállalt “felesleg-termeléssel”. Alapesetben, vagyis a saját népének a falugazdaságaiban, nem annyira erőszakoskodással és népnyúzással, hanem inkább extra szolgálatokkal, extra győzelmekkel, hőstettekkel, rablóháborúkkal, látványos honvédelemmel, elképesztő trófeákkal vagy más zsákmánnyal és egzotikus szerzemények csereberéjével tudott elit-javakat “előállítani” és a saját, speciális elit-szükségleteit finanszírozni az elit-rokonság központi udvartartása (a “palota” központi “falugazdasága”). A leigázottaktól kikényszerített adóktól és szolgálatoktól csak akkor növekedett az elit-gazdaság tényleges hatalma (pl. a tudása és az életszínvonala), ha ritkább, kívánatosabb, a hatalom szempontjából nagyobb presztízsértékű és tartósabb holmikba tudta váltani és koncentrálni a hétköznapi javakat. A hétköznapi, közönséges javak szükséges és bőven garantált minimumán túl az elit-gazdaságnak csupán gondot okoz és hatalmi kockázat a közönséges javak extra feleslege, ha nem használható fel valahogyan a nép csodálkozását, elképesztését, csodálatát és imádatát kikényszerítő eszközként (direkt, mint a nép iránti gondosodást megtestesítő vésztartalék és ünneplés, vagy indirekt, mint a más országokhoz képest felsőbbrendű országuk látványosságai, mutogatott kincsei és templomai). A pénzhasználat előfeltétele: az önellátástól elfordult elit gazdagodási, kincsképzési és kereskedési kényszere, majd a fizetőképessége. Az első rendszeres piacokat ennek az állandó (és önellátásra képtelen) vásárlóerő szükségleteinek és kincseinek a megjelenése, megosztása és cseréje tette lehetségessé, rendszeresé vagy egyenesen folyamatossá. Várostörténetileg és művelődéstörténetileg a hatalmi központ adószedő udvarából, a begyűjtő Y-kereszteződéséből, a kikötőjéből és az elosztó-logisztikai udvaraiból fejlődik ki a piac és nem az önellátó falvakban. Rendszeres kereskedésre, piacozásra és végül pénzhasználatra kényszerítette a hatalmi harc az eltartott elit eltartott udvartartásának szereplőit, amennyiben egymással versengve kellett előteremteniük és működtetniük az egyre nagyobb, erősebb és vetélkedő családjaikat, a saját kapcsolat rendszereiket és a külön hatalmaikat. Az elfajult hatalmi harcban versengő és az önellátástól elkülönült elitnek muszáj volt növekednie, nagy értékű ritkaságokat és extra kincseket szereznie és felhalmoznia, ha működtetni próbálta az apparátusát, vagyis a hatalmát. Az uralkodó elit saját "falugazdasága" (“templomgazdasága”) már az udvart és a templomot közvetlenül kiszolgáló, elkülönült, specializálódott és nem önellátó kézművesek gazdálkodása volt (a "megélhetési" hatalom "megélhetési" expanziójának gazdasági központja, aminek a "megélhetési" apparátusa következetesen megbuktatja a hatalom-kiterjesztéstől visszalépő vagy az abban akár csak vonakodó vezetőket az ókortól napjainkig). gerjesztett pénzgyártás A hatalmi harc gerjeszti a külkereskedelmet és a külkereskedelem gerjeszti a diplomáciai szövetségeket. A belső hatalmi harcok külpolitikai szövetségeinek kölcsönös elszámolása is kényszerít a mesterséges pénzek bevezetésére. A viszonylag független, de egymással szövetséges elitek hozzák létre a mesterséges pénzeket az egymás közötti kincsforgalmazásra. A belkereskedelmi pénzhasználat csak a külkereskedelmi pénz másodlagosan belföldi alkalmazása a tőkeigényes hadiipar megteremtésére és működtetésére. Az első munkamegosztás lényege a katonaság születése, a másodiké a hadiipar születése, és a mesterséges pénz, vagyis a pénz lényege a terjeszkedés, a háború (külpolitika) és hadigazdaság (belpolitika) megszervezése. A pénz megjelenését nem az önellátás késlelteti, hanem a kereskedésre vállalkozó elit késlekedése vagy hiánya, mert nem minden expanziós kultúra expanziója kényszerült mozgékonyságra és rugalmasságra. Lényegében ugyanazok a kisebb, gyengébb, de mozgékonyabb, “lágy hatalmi” kultúrák (városállamok) találták fel a pénzgyártás és a pénzhasználat pénzhatalmát, amelyek a filozófiai elitképzés tudáshatalmát is – amely megoldásokra a nagy, erős, ókori, folyamvölgyi államok “kemény-hatalmi” kultúrái különösebben nem törekedtek, nem voltak képesek és nem voltak rászorulva. Eredetileg a fegyveres hódítás helyett megkísérelt, rendszeres, külkereskedelmi expanzió elkerülhetetlen eszközeként születik meg a pénzhasználat a külkereskedelmi szereplők közötti elszámolásokban. Tehát a rendszeres (és pénzgyártó) pénzhasználat forrása a (1) szárazföldi, fegyveres hódításhoz gyenge, (2) ókori, (3) folyamvölgyi államok centrumainak perifériájára szorult, (4) egyenjogú hatalmakra széttagolt, (5) hajózó népek uralkodó elitjének az elidegenült hatalomvágya. A föníciai és görög városállamok uralkodó elitje találja fel a direkt pénzgyártást az i.e. VII. századtól virágzó, kis-ázsiai külkereskedelmük idején. Maga a pénzgyártás nem ősibb mint 2600 év. Az első mesterséges pénzek az i.e. VII. századból: a föníciai és a görög. pénz-szövetségek és pénz-hálózatok Az árucsere eredetileg az egymástól független gazdálkodók kölcsönös külkereskedelme. Akkor válik a külkereskedelmük belkereskedelemmé, amikor közös közigazgatásba és munkamegosztásba szerveződik az életük. A munkamegosztáshoz kapcsolódó kereskedelem nem igényel nagy értékű, mesterséges pénzt, mert mindenkinek elsősorban maga az áru kell (pl. a fémöntvények). A kereskedelmet és később a pénzhasználatot is a külkereskedelem találja fel, amikor közvetlenül a hatalommal kezdenek külkereskedni. A nem hatalommegosztó munkamegosztáshoz kapcsolódó kereskedelemnek eredetileg nincs szüksége kincs- és hatalom-forgalmazásra (tőke befektetésre). A hatalommegosztó munka-megosztás kialakításával együtt veszik át és vezetik be a külkereskedelemből a belkereskedelembe a hatalom- és tőke-kereskedést, azaz a pénzhasználatot. Az eredetileg csupán szórványos és kockázatos külkereskedelem soha nem volt alkalmas egy komolyabb hiány (netán nélkülözés) széleskörű és megbízható enyhítésére, de nem is ezért alakult ki és lényegében sohasem szolgált erre (a modern gyarmatok és/vagy ipari társadalmak működtetéséig). A kereskedelem és a csere eredetileg nem egy népjóléti intézkedés és nem belpolitika, hanem külpolitika, luxus és hadművelet. Maguk az őstermelők, eredetileg nem mennek sehová, nincs is mivel és nincs is miért, még egy kicsiny, de állandó saját piacot sem igényelnek és nem is működtetnek. Ezért is nevezik a gazdálkodásukat minden szempontból önellátónak. Az önellátó termelőknek eredetileg se okuk, se szándékuk, se esélyük nem volt rendszeresen kereskedni és cserélni. Erre csak az uralkodó elit vállalkozhatott és csak az uralkodó elit akart vállalkozni ilyesmire. Csak az uralkodó elit indíthatta vagy fogadhatta a külkereskedők hajóit vagy karavánjait. Csak az uralkodó elit érintkezhetett a potenciális partnerekkel, csak az uralkodó elit szerezhetett tudomást egyáltalán a megszerezni kívánt különleges holmikról, csak az uralkodó elit belső presztízsversengése tette különösen kívánatossá a különleges (nehezen megszerezhető) holmikat és státuszszimbólumokat, csak az uralkodó elit halmozhatott fel cserére alkalmas felesleget (“tartalékot”) nagy tömegben, csak az uralkodó elit volt képes védetten szállítani, cserét lebonyolítani és megőrizni a cserélt javakat (és mindezt át sem engedte az eliten kívüli termelőknek). Csak az uralkodó elit volt közvetlenül érdekelt és képes rendszeresen gyűjteni, ápolni és hagyományozni a kereskedéshez szükséges magas műveltséget (pl. nyelvek, navigáció, emberismeret, harcművészet stb) – jóval az adószedő udvarok, a külkereskedel-mi flotta-kikötők vagy a karavánszerájok körül utólag kialakuló munkamegosztás, városiasodás és a közönséges piacozás (a nem udvari beszállítás) megjelenése előtt. A pénzhasználathoz vezető különleges termék és a kereskedelmi tevékenység az elit kizárólagos előjoga volt és tiltott gyümölcsnek számított a “mezei”, önellátó termelők számára az ókori aranykor paradicsomkertjében. (Ahogyan a mítoszok és a népmesék is tanítják, a köznép még évezredekig és világszerte nem birtokolhatott bizonyos különleges holmikat, nem ehetett bizonyos ennivalót, gyümölcsöket, nem viselhetett bizonyos színeket és nem lehetett akármilyen csinos, máskülönben akár halállal lakolt a “szemtelenségéért”.) Eredetileg még a szimplán külkereskedelmi partnerek között sincs szükség a pénzre, mert éppen nekik kell legfőképpen az árucsere. A “monolitikus” birodalmak sokkal kevésbé igénylik a pénzforgalmat. Az országrészek, a tartományok, és a falvak különböző termékekben adóznak. Ezek a birodalmak egyebek között attól “monolitikusak”, hogy a rokonilag rendkívül rendezett (hierarchizált) hatalmi apparátusuk egységes, és nem kíván (nem enged meg) speciálisan személytelen (egyenlősítő) eszközt (“pénzt”) a belső elszámoláshoz. A monolitikus birodalmak elitjében mindenkinek a helye garantált és az életszínvonala rögzített, alaphelyzetben nem szükséges és nem engedhető meg a kapcsolatrendszertől függetlenül felhalmozható és a formális hierarchiát sértő kincs és hatalom. A monolitikus hatalom rendszerében a hatalom mértéke (és ezen belül maga a gazdagság) nagyjából felfelé és lefelé is limitált, vagyis “kasztokban” garantált. Itt közös érdeke az elitnek, hogy egyikük se legyen képes orvul megbontani ezt a rendet valamilyen önkényes, titkos és felségáruló kincsképzéssel. A magasabb rangú vezető veszélyes megsértése, ha nem kínálják fel neki ajándékba az összes felkínálható különlegességet (a szokatlan trófeáktól kezdve a speciális termékenyen és talált dolgokon át a váratlanul értékes – pl. különösen szép vagy erős – személyekig) – ahogyan erről a mítoszok és a mesék ironizálnak tömegesen és egybehangzóan. A nem monolitikus, hanem egyenrangú hatalmakra (pl. szövetséges városállamok-ra) támaszkodó és a külkapcsolati befolyásokkal átszőtt, individualistább hatalmi apparátus belső működése számára viszont nélkülözhetetlen a változékony hatalom-áramlást rugalmasan, megbízhatóan és individualizálóan érvényesítő pénz. Nem az egyszerű külkereskedelem igényli a mesterséges pénzt, hanem az expanzív szövetségekben művelt külkereskedelem. A pénzgyártáshoz vezető rendszeres külkereskedelem az elitek egzotikus holmikra éhes, távolsági luxus-kereskedeleméből bontakozott ki és annál sikeresebbnek tűnt minél inkább hasonlított egy kockázatos vadászathoz vagy katonai küldetéshez (egy a mítoszokban is megénekelt mágikus zsákmányszerzéshez). Eredetileg nagyon magas a külkereskedelem presztízsértéke, hiszen a legmagasabb rangú emberek és a közvetlen kíséretük rátermettségét bizonyító “biznisz” – már-már öncélú presztízstevékenység is. De az állandó külkereskedelemben a luxusnál is fontosabb hatalomtechnika, a stabilnak látszó hatalmi egyensúlyok rafinált felborítása a külső szövetségesekkel együttműködő csoportok részéről és javára. A vérrokonságokon, törzsi és állami összetartozásokon is átívelő, külkereskedelmi hálózat nem kevesebb, mint egy (A) állandó külpolitikai befolyás az idegen hatalmakkal szemben és egy (B) állandó, többé-kevésbé titkos vésztartalék a belpolitikai hatalmi-harcban a konkurens, belső hatalmakkal szemben. A külkereskedelmi szövetségekkel lehetett feltérképezni és kihasználni az idegen eliteken belüli megosztottságokat, egyszerre az idegen elittel és a saját elittel szemben. Ezek a kereskedelmi-külpolitikai szövetségek rendre aszimmetrikusak a szövetséget a saját, mesterséges pénzével finanszírozó hatalmi központ javára. háborús pénzek háborúja A mesterséges, független és saját pénz gyártását a viszonylag független, külkereskedelmi szövetségesek kölcsönös elköteleződése, bizalomépítése és közös igénye tette szükségessé egy megbízható, jól forgalmazható, kincsképző és kincsforgalmazó fizetőeszköz iránt, ami hitelesítetten és garantáltan értékálló a kölcsönös elszámolásukban. A közös és egyedi pénz használatára fogadó szövetségesek kölcsönös prioritást (“bizalmi egyezményt”) és közös expanziót vállaltak egymás mellett, és nem adták ki a legkényesebb információkat és árukat a konkurens hálózatok konkurens pénzéért. A pénz (nomosz) voltaképpen egy érvényes és közös jogrend kiterjesztése és elfogadása is volt (ezért erőltették a spártaiak is a vaspénzüket a saját érdekszférájukban). A mesterséges pénzekkel együtt jelent meg a pénzek háborúja is, amiben pénz-szövetségek ragaszkodtak a saját pénzükhöz és nem mindig fogadták el a konkurens hálózatok pénzét. A mesterséges pénzek kezdettől fogva háborúban állnak egymással, amíg csak léteznek. Önmagában a külkereskedelem nem vezetett volna a pénzgyártáshoz és nem kényszerített volna a természetes árupénzek pénzpolitikai meghaladására, ha a saját pénz készítése és terjesztése nem nélkülözhetetlen eszköze a mesterséges, külső-belső hatalmi-szövetségek összefogásának – és ha külpolitikai indokoltság nem kapcsolódik össze egy belpolitikai indokoltsággal, mégpedig az állandó hadsereg és papság (az elit-utánpótlását nevelő, tudást és kiképzést kiszolgáló központok) felállításának, felszerelésének és ellátásának (vagyis a hadigazdaság kialakításának) a szükségszerűségével. A pénzhasználatot okozó külkereskedelmet a belső hatalmi harc okozza, majd viszont és kölcsönösen gerjesztik egymást. A mesterséges pénz elterjedése:
A pénzforgalom a hatalom vérkeringése A pénz eredeti és elsődleges funkciói, hogy kincstároló (kincsképző) és kincshasználó (fizető) eszköz, de kifejezetten a kincsforgalomhoz (csereeszköz). Ezért lesz pénz olyasmi, ami azon túl, hogy egyfelől könnyen kezelhető (egyértelműen felismerhető, kis helyen is elfér, nem romlékony, nem sérülékeny, nem igényel különösebb törődést, könnyen osztható és sokszorozható), másfelől és elsősorban a hatalom számára bír egy stabilan kiemelkedő, cserebiztos jelentőséggel. Érvényes pénz az, amit az érvényes hatalom annak tekint. A ritka kagyló, a só, a fűszer, a becses ékszer-anyag vagy a különleges kövek luxus termékei mellett hamar meghódítja a világot a fegyverekhez szükséges fém (réz, bronz, vas), végül, de nem utolsó sorban a hatalom-áramlást a legtöbb szempontból tökéletesen kiszolgáló (és mellesleg: jól kifejező) arany és ezüst – mert az “értéket” és az érvényes pénz fizikai formáját az uralkodó elit a tetszése határozza meg (a börtönökben pl. a cigaretta, máshol és máskor pl. a “borsos” árú bors vagy más fűszerek). A pénz mennyisége mutatja a garantált hatalom-részesedés látszatát. A pénz mennyiségéből nem következik a nagysága. Tényleges hatalom nélkül akár a nagyon sok és egyébként értékálló pénz is nagyon könnyen elvész és a tényleges hatalommal a kevesebb és amúgy nem különösebben értékálló pénz is nagyon hatékony fizetőeszköz lehet. Pl. egy befolyásosabb, jelentékenyebb és hitelesebb ország vagy személy többnyire olcsóbban kapja meg, amit kíván, illetve már egy papírfecnijében testet öltő elköteleződése is kívánatosabb, mint a kevésbé befolyásos, kevésbé jelentékeny stb. ország vagy személy aranydarabkája. A pénz mennyisége önmagában és a beavatottság-bennfentesség-beágyazottság “kapcsolati tőkéje” nélkül hangsúlyozottan nem számít befolyásnak (hatalomnak). (Egy “új gazdagot” sem engednek be a “klubba” csak azért, mert sok pénzhez jutott valahogyan, inkább “leleplezik”.) Nem a pénzből lett a hatalom, hanem a hatalomból lett a pénz. Nem a pénzgyűjtögetés hozta létre az uralkodó elitet, hanem az uralkodó elit hozta létre a pénzt a saját céljaira. Nem a pénz egyik funkciója a hatalom, hanem a hatalom egyik formája a pénz. Tipikus félreértés. A kapcsolati tőke, vagyis a hatalom függvénye az elérhető jövedelem, nem fordítva. Az elkülönült (és legfőképpen a nevelésben elidegenülő) hatalom gazdálkodása a folyamatos katonai expanzióra irányul és hadigazdálkodás. Ez a hadigazdálkodás szervezi önálló szakterületekké a bontakozó ipart, a tudományt és a művészeteket (pl. a templomi szemléletformálást). Az elsődleges, az “udvari” hadsereget és templomot kiszolgáló hadigazdaságban a pénzforgalom még gyér, arisztokratikus és nehézkes, egészen a feudalizmus végéig, a tömeg-pénz és a fejlett piacgazdaság megjelenéséig. A másodlagos (nem “udvari”, hanem “tömegszolgáltatói”) hadigazdaság és újraelosztás megszervezhe-tetlenül bonyolult, túl adminisztrált, rugalmatlan, pontatlan, drága és korrupt irányítási forma volna, összeomlás lenne egy társadalmilag jelentős pénzhasználat nélkül (nem utolsó sorban “lealacsonyító” foglalatosság lenne az uralkodó elit számára és olyan túlhierarchizált-túlszervezett kasztosítást feltételez, ami pedig egy bizonyos népességszám és szükségképpen önállóan termelő kézművestömeg felett már követhetetlen és működésképtelen). Az egymást külkereskedelmileg és külpolitikailag manipuláló városállamokban feltalált pénz így lett a birodalmi szintű, expanziós munkamegosztás nélkülözhetetlen eszköze (a méretében és bonyolultságában kritikusan személytelenné vált, expanziós közigazgatás hatékony hatalomtechnikája). Az elsődleges (“udvari”) hadigazdaságot kiszolgáló, másodlagos hadigazdaság gerjeszti a piacgazdaság és a kapitalizmus megjelenését és megerősödését, és viszont gerjeszti az őt szülő hatalmi expanzió további kiterjesztését (pl. a külkereskedelmi lehetőségek mentén hódító és népesedő terjeszkedést). A bonyolultan felszerelt, nem arisztokratikus, tömeg hadseregek, flották, expanziós erők és az erődítmények méretnövekedése vonta magával az iparosodást, az ipari forradalmat, a polgárosodást, a racionalizmust, a tudományos-technikai fejlődés ébredését és végül egyáltalán a kapitalista gazdálkodás, a jogrend és pénzügyek forradalmát. A keresztes és török háborúk idejétől kezdve új szakmák és új osztályok jönnek létre az expanziós utánpótlás kiszolgálására, amely (nem önellátó) társadalmi tömegek ellátása még szükségesebbé teszi az optimálisan rugalmas, piacgazdasági újraelosztás mechanizmusát a totálisan kiterjedt pénzhasználattal együtt. A pénz egy bevezetés alatt álló és értékőrző hatalom-transzfer a hatalom extenzív szakaszá-ban vagy egy kivezetés alatt álló és értékvesztő hatalom-transzfer a hatalom intenzív sza-kaszában. A pénzek eredetileg felhatalmazó és értékőrző (egyenlősítő) elit-pénzek és főként az utazók, az expedíciós erők és a külkereskedők eszköze külföldön. Amikor egy pénz expanzióját és elérhetőségét (pl. a tömegtársadalom tömeggazdálkodása és a gyarmatbirodalom és külkereskedelem kiterjesztése miatt) elvileg korlátlanná teszi a kibocsájtó hatalom (pl. a kapitalizmusban), akkor válik a pénz elsősorban társadalomszervező, konkurencia-szabályozó és hatalomfosztó eszközzé, tehát értékvesztő (egyen-lőtlenítő) tömeg-pénzzé. A pénzgyártás története a hadtörténet logisztikai és finanszírozási törté-netének a része. Tömeg-hadseregeket, óriás-flottákat, kikötőket és világszerte erőd-rendszereket gyárt a nyugati reneszánszban születő kapitalista hadigazdaság, majd, egy-két évszázad alatt tömeg-pénzt csinál az elit-pénzből pénzhamisítással, papírpénzzel, aranypénz visszavonással, aranyfedezet eltörléssel, árfolyamgarancia eltörléssel, magas címletek visszavonásával egészen a tömeg- és fizikai-pénz teljes eltörléséig, azaz a digitális-személyes-pénz bevezetéséig. A pénzek háborújának első szakaszában, az elit-pénzek korában az értékőrzés, a kincsforgalmazás és a hatalom-kölcsönzés volt a kibocsájtó hatalom érdeke, mert a pénzt elsősorban a szövetséges eliteknek szánta. Amikor azonban tömegessé válik a kapitalista “pénzcsinálás” és ez a pénzcsináló-tömeg polgári forradalmak segítségével próbálja valóban megosztani a társadalomirányítást, akkor az eredeti, pénz-kibocsájtó és fedezet-garantáló katonai-hatalom már csak az újabb meggazdagodások megfékezésével tudja stabilizálni magát. Amint a kibocsájtó hatalom számára megszűnik az expanziós pénzszövetségek kényszere, azonnal megkezdi a pénzben kölcsönzött egyenlősítés szisztematikus visszavonását. A piacgazdaság és a tömeg-pénzhasználat öngerjesztése csupán a lehetséges hatalmi-expanzió végéig tart és ott a meghódítható forrásokkal együtt megszűnik, mert a hatalmi harcnak ez a pénzügyileg is öngerjesztő rendszere (vagyis maga az elfajult hatalom-növelés) egy másik irányba kénytelen fordulni, és az újabb források és eszközök bevonása helyett már csak a hatalom intenzitását növelheti (növeli a társadalom ellenőrzését és elnyomását, a társadalmi egyenlőtlenségeket és csökkenti az uralkodó elit alatti kasztok érdekvédelmi-önvédelmi esélyeit). A globalizálódással elterjesztett piacgazdaságot és tömeg-pénzhasználatot egy intenzívebb globalizálódással (a globalizált és totális társadalom-kontrollal) számolja fel az elfajulás csapdájából kitörni képtelen és globálissá vált uralkodó elit. A világuralom közepe…? A földi hatalmi harcban elérhető, legteljesebb hatalmi expanzió sürgető követelménye váltotta ki az uralkodó elit igényét a tömeg-pénz kialakítása iránt, az expanzió követelménye határozta meg a pénzgazdálkodást, majd pontosan a globális expanzió kifulladásával ér véget a tömeg-pénz kora. A földön elérhető, összes hatalmi kapacitásért folytatott versengésben kezdődött az a globális gyarmatosítás, ami egy tömeges pénzforgalmat generáló és az önellátó gazdálkodókat végleg megszüntető (szüntelenül vásárolni, eladni és kereskedni kénytelen) piacgazdasággal járt együtt. A kincskezelésre és kincsfor-galmazásra való, reneszánsz (“elit”) aranypénzeket a XVII. század végétől kezdve egyre több országban cserélik le ezüstpénzekre, majd nem sokkal később a még nagyobb tömegben használandó, modern papírpénzekre és olcsóbb érmékre. Eközben egymás után, sorra hozzák létre a központi bankokat (pl. a Bank of England, 1694) elsősorban a birodalmi pénzügyek (a hadigazdaság és a gyarmatosítás) finanszírozására és irányítására. A XVIII. századtól kezdve, az államilag szervezett tömeg-pénz-gazdálkodás körül forgott az uralkodó elit gazdaságpolitikája. A gyarmatokról beáramló arany (és az uralkodó elit aranyban tárolt kincseinek) leértékelődését azzal akadályozták meg, hogy megszüntették az aranypénz használatát és tiltották az aranybirtoklás elterjedését. Azonban, egyelőre “ragaszkodtak” a bankjegyek mögött garantált aranyfedezethez, hogy megvédjék a gyarmatbirodalom megszervezéséhez, megerősítéséhez, tőkeáramlásaihoz és közigazgatásához szükséges pénzügyi bizalmat és stabilitást az expanziós-szövetségek javára. Bank of England tömeg-pénz politika A lehetséges terjeszkedés korában elfajultan uralkodó elit hódít vagy hódításra készülődik, de mindenképpen függetleníti a saját, eliten belüli csereeszközeit (pl. rangokat, együttműködéseket, információkat vagy előjogokat) a tömeges csereeszköztől (a tömeg-pénztől). Az uralkodó elit egyre kevésbé akarja és képes fizikai kincsben tárolni az egyre kiterjedtebb, komplexebb és mozgékonyabb hatalmát. A globálisan monolitikussá szerveződő, uralkodó elit szisztematikusan növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket és szisztematikusan csökkenti a társadalmi mobilitást. A hatalom intenzitásának (az egyenlőtlenségnek) exponenciálisan növekvő jelentőségével arányosan, exponenciálisan csökken a (voltaképpen az “egyenlőség” és a “társadalmi mobilitás” esélyét ígérő) arany és pénz felhalmozásának hatalomtechnikai jelentősége és kívánatossága. Egy világméretű, automatizált, a teljes emberiséget hiánytalanul átszervező és személyekre pontosított kasztrendszer nem igényli és nem engedi meg többé a tömegpénzt. A tömeg-pénz globális elterjesztésének és megszüntetésének átmeneti korszakában egy ellentmondásos pénzpolitikára van szükség és lehetőség. A pénz (nem egyszerűen “vásárló”, hanem hatalom-növelő”, tehát társadalmi emelkedésre fordítható) erejének (a hatalom-transzfer) szabályozásával (“erősíté-sével” = “nem gyengítésével”) képes az uralkodó elit stabilizálni az expanziós erőinek derékhadát (a középosztályait) egy következő terjeszkedési hullám előtt, a felkészülése során, vagy ugyancsak a pénz említett erejének a szabályozásával (gyengítésével) képes elvonni, mozgósítani és felhasználni a középosztály tartalékait az expanzió során. A tömeg-pénz értékvesztése kötelező, az uralkodó elit szempontjából hatalomtechnikai alternatívája nincs, mert belpolitikailag a feltörekvő konkurencia gyengítése kívánatos és külkereskedelmileg látványos protekcionizmus nélkül teszi olcsóbbá és kelendőbbé az export árut. A pénzügyi-pénzpolitikai mozgástér lényege, hogy nagyon leértékelik a pénzt (pl. kamatcsökkentéssel) és felpörgeti a gazdaságot vagy csak kicsit értékelik le és hagyják, hogy az inflációs lejtőn utolérjék a pénzüket a konkurens pénzek (pl. mert így stabilizálja az expanziós szövetségesek vásárlóerejét, szövetségét, a belső piaca függetlenségét és magát a belső piacot). A pénz leértékelés növelésével segítik a külkereskedelmi expanziót, a kereskedelmi mérleg javítását, a katonai expanzió finanszírozását, a saját pénzben tárolt adósság csökkentését és a társadalmi tartalékok (pl. a megtakarítások és a vásárlóerő) kiszivattyúzását és felhasználását. A pénz leértékelés csökkentésével megerősítik a hátország társadalmi stabilitását és erőt gyűjtenek az expanzió következő hullámához, megpróbálják csapdába és egyensúlyvesztésbe csalni (a saját pénz lerombolásban “előre engedni”) a konkurens gazdaságot. Támadások csúszós felületen, védekezések lélegzetvisszafojtva. világrekord címlet Az aranyfedezet hangsúlyozása mindig egy modern és jelentős expanzió új szerzeményeinek, zsákmányainak az integráláshoz és a megemésztéséhez, vagyis egy modern “birodalom” szükségképpen szélesebb társadalmi bázisának és szövetségi rendszerének az összekovácsolásához kötődik. A “jó”, “értékőrző” és “kemény” pénzt a hatalmi harc és az expanzió szolgálatába bevont középosztályainak és a nemzetközi kapcsolatainak a stabilizálására támogatja az uralkodó elit. Az aranyfedezet, illetve a megbízható pénz megtagadása és a tömeg-pénz leértékelése ezzel szemben az expanziós háborúk gátlástalan finanszírozását, a középosztályok és a nemzetközi szövetségesek alig burkolt megsarcolását és meggyengítését jelenti. Az aranyfedezeti rendszer, amíg létezett és amikor létezett, a modern hadigazdálkodás és a hatalmi harc belpolitikailag békésebb időszakait jellemezte, viszont a korlátozása vagy a felfüggesztése vagy az elhagyása ugyanennek a modern hadigazdálkodásnak és hatalmi harcnak a viharosabb és az erőszakosabb szakaszaihoz tartozik. Az aranyfedezet elkerülhetetlen megszünte-tésének oka, hogy az uralkodó elit ezzel a művelettel is a fölényét növeli minden feltörekvő hatalom ellenében. Az aranyfedezet megszüntetésének természetes folytatása ezután a papírpénz majdnem szakadatlan leértékelése és végül a pénz megszüntetése egyáltalán. (Pl. a Bank of England a 1914-ben függeszti fel az aranyfedezet vállalását, az I. világháború miatt és jól mutatja a huszadik század első felének az igazi természetét, valamint a történelem háborús arcát a két világháború között, hogy a második világháború végéig tart a globális bizalmatlanság, a valuták és a tőke-áramlások válsága, és 1946-ig várat magára, hogy egy globálisan uralkodóvá lett elit a maga részéről szükségesnek lássa és kezdeményezze az aranyfedezet helyreállítását. A II. világháború abszolút győztese és a világ legerősebb szuperhatalma, az USA kényszeríti ki 1946-ban a Marshall-terv és más pénzügyi birodalomszervezése érdekében a nemzetközi Bretton-Woods-i rendszert és az aranyfedezet garantálását (a Nyugat által uralt világ és a nyugati uralomhoz nélkülözhetetlen nyugati középosztályok és a nyugati szövetségesek rendszerének a konszolidálását pl. a szovjetrendszer ellenében). 1971-ben azért mondja fel az USA az aranyfedezet garantálását, mert az USA elit kemény magja a konkurens hatalmak elvakítását-eladósítását-destabilizálását akarja a US$ olcsósításával.) Egy évszázad alatt a tizedére csökkentették a tömeg-pénz erejét. Kizárólag a két világháború között, a háborús-nekifutás szakaszában erősítették meg egy keveset a tömeg-pénzt, de éppen a nagy gazdasági válsággal, ami a “deflációs” szakaszban is növelte az egyenlőtlenségeket. A tömeg-pénzből személyes pénz lesz Mára a pénz megszűnt elit-pénznek lenni és egyik elit sem szívesen kockáztatja a kincseit és a vagyonát (a gazdagságát és a hatalmát) a garantáltan romló pénzben, hanem olyan holmik birtoklására törekszik, amelyek az eliten belül is “értékesek” és “értékállónak” számítanak. Használják ugyan a pénzt, többnyire ellene spekulálnak vagy “leértékelik” egy hadműveletben, de a pénz “értékét” többé nem a cinikusan visszaélő-távolodó, hatalmi elit garantálja, hanem inkább a pénzforgalomtól függő társadalmi többség kétségbeesett ragaszkodása a pénzecskéjéhez. A hétköznapi termelés, a társadalmi “önellátás” és a pénzügyi rendszer működtetése önmagában egyre kevésbé érdeke és szükségszerű az automatizált hatalomnak. Az automatizált hatalom bármikor vállalja a munkanélküliség növekedését, egy termelési szektor vagy egy komplett népgazdaság megroppantását és megbuktatását, ha azzal kasztosíthat, növelheti az egyenlőtlenségeket és a relatív hatalmat. A globálissá szerveződött elit elidegenedettsége nem szűnt meg, továbbra is csak a hatalmi harc, az expanzió, a kölcsönös versengés és az egymás közötti pozícióharc érdekli. Maguk között nem szorulnak többé pénzhasználatra – voltaképpen egyenesen kerülik -, amióta a hatalom legújabb formáival, jogokkal, vagyis közvetlenül a hatalmi kiváltságokkal (pl. információval, jogosítványokkal, koncessziókkal, monopóliumokkal, előjogokkal, derivatívákkal) csereberélnek egymás között. A bolygó urai közé, a hatalomba és a valódi elitbe nem lehet bekerülni pénzfelhalmozással. Semennyivel sem. Az uralkodó elit kapcsolatrendszerébe születni kell, ahogyan legalább 5000 éve, mindig. A hatalom, a kincsek és a tőke egyre kisebb része van pénzben. A tömeg-pénz szerepe, hogy működtesse a tömegtársadalom hadigazdaságának rendszerét, hogy összekapcsolja és kölcsönösen kisegítse egymással a különböző termelési funkciókat és specialistákat. De a tömeg-pénz igazi funkciója az alávetettség, az egyenlőtlenség, az elnyomás és az össztársadalmi szegregáció (a kasztosítás) rafinált növelése. A hatalom expanziójának (a politikai-racionalitásnak) alárendelt gazdálkodás (a profit-racionalitás is) egy hatalmi expanziónak alárendelt pénzpolitika, olyan hatalom-gazdálkodás, amely folyamatosan növelni igyekszik az osztályok közötti, átjárhatatlan társadalmi szakadékokat általában és ezen belül különösen az uralkodó elit fölényét mindenki más felett. A hatalom-transzfer korlátozott ellenőrzését garantálja a tömeg-pénz nyilvánvaló leértékelése, a papír-pénzek elterjesztése, az aranyfedezet megszüntetése és a csillagászati adósságok felhalmozása és növelése. A hatalom-transzferek teljes ellenőrzését garantálja a fizikai pénz maradéktalan megszünte-tése (a legnagyobb címletektől a legkisebbekig), vagyis az elektronikus pénz kikényszerítése és általános bevezetése. Az elektronikus pénz nemcsak informálja az uralkodó elitet a hatalom-transzferek minden tranzakciójáról, hanem “intelligens”, ami személyenként, azaz társadalmi státuszként különböző mértékben, de globális áttekintéssel és automatikusan támogat, vagy tűr vagy tilt bizonyos hatalom-transzfereket. Az elektronikus pénz ráadásul nemcsak önállóan képes szabályozni a világkasztban elérhető társadalmi státuszt, hanem lehetőséget biztosít az uralkodó elitnek, hogy közvetlen utasítással manipulálhassák bárkinek a társadalmi státuszát (hatalmát). kriptovaluták A világot uraló, nyugati elit sokarcú, de legalább egy sorsdöntő taktikai kérdésben élesen megosztott: alapvetően kemény (pl. katonai) vagy lágy (pl. diplomáciai) erővel és eszközökkel hódítható meg az egész világ. A kemény eszközökre fogadó legmagasabb és legszűkebb elit nem szívesen osztozkodik a lágy és tömeg-igényes hatalomtechnikára fogadó második vonallal és nemcsak a taktikájukat nem akarja elfogadni, de az eszközrendszerüket és a puszta létezésüket is örömmel megspórolná, ha nem volnának átfedések-átjárások és egy viszonylagos erő-egyensúly a két tábor között. A “lágy hatalom” csoportja (nevezzük őket BÉTA-elitnek) egy összehangolt, túlterheléses támadást tervezett a nyugati szövetséggel szemben álló Kína és Oroszország szövetsége ellen a 2008-as olimpiára időzítve. Pl. mesterséges járványokkal, etnikai népfelkelésekkel és az alapvető élelmiszerek árának (a célterületek társadalmi békéjének) a megtámadásával próbálták annyira destabilizálni Kínát és Orosz-országot, hogy az orosz és a kínai elit nyugattal szövetséges csoportjai átvehessék a hatalmat Kínában és Oroszországban. Csakhogy a nyugati “kemény hatalom” csoportja (nevezzük őket ALFA-elitnek) nem Oroszországot és Kínát látja a legveszélyesebb ellenfelének, hanem éppen a BÉTA-elitet, ezért elárulták a tervezett műveletet Oroszországnak és Kínának is, akik így felkészülten, keményen, katonai akciókkal, határozottan és tisztogatásokkal reagáltak a megingatási kísérletre és visszaverték azt. A BÉTA-elit megfékezésére indított, párhuzamos és sikeres ALFA-elit akció volt a 2008-as pénzügyi összeomlás is, ami a BÉTA-elit ázsiai szövetségeseit is súlyosan érintette. A súlyos veszteségeket elszenvedő BÉTA-elit sürgősen próbálta stabilizálni a pénzügyi hátországát a pénzforgalom (gyorsabb és elemezhetőbb) kiber-netizálásával (még a technológia teljes kifejlesztése előtt), és 2009-ben kezdeményezték a Bitcoin-t. A Bitcoin-ötlet egy máig titokban tartott akcióban próbált a segítségére sietni a nyugattal szövetséges kelet-ázsiai csoportoknak a belső elszámolásaik pénzügyi függetlenítésére és a nyugattal ellenséges hatalom-transzferek csapdába ejtésére. Valószínűleg az amerikai titkosszolgálatokkal együttműködő Nick Szabó, Wei Dai, Hal Finney és Satoshi Nakamoto együtt dolgozhatták ki az egymásra hivatkozó adatok hamisíthatatlan köznyilvántartásának adat-lánc technikáját, amit egy piramis-játék formájában indítottak be Dél-Koreában és Kínában (elsősorban a nyugati érdekszférában megjelenő, kínai pénzügyi expanzió becsatornázására). Mivel a hatalom-transzferek túlnyomó többsége évtizedek óta nem direkt pénzügyiek, hanem koncesszió jellegű, gyorsan megjelent az Ethereum, ami már az okos-szerződések forgalmazásának a globális és feltörhetetlen köznyilvántartását ígérte. A speciális nyilvántartást működtető számítástechnikai munkáért ígérik a digitális hitel-pénzt, aminek a vásárlóereje és a tényleges fedezete attól függ, hogy milyen sok és milyen fontos tranzakciót sikerül nyilvántartásba venni, és megfizeti-e végül valaki az adatbázis fenntartását és kihasználását. Az ALFA-elit több szempontból is elutasítja ezeket a kriptovalutákat, mint csapdákat és a BÉTA-elit sem hajlandó jelentős pénzt áldozni a csalétekre és a megerősítésükre. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy miként a globális adatforgalom becsatornázására, felderítésére és ellenőrzésére hozták létre az internetet, hasonlóan próbálkoznak a globális pénzforgalom becsatornázá-sa, felderítése és ellenőrzése céljából a pénzforgalom internetjével, azaz a digitális pénzzel. Kifejezetten az uralkodó elit pénzfelügyeleteit elkerülni próbáló (pl. orosz, kínai és alvilági, korrupciós) pénzmozgások-nak kínálja fel az uralkodó elit a digitális pénzek lenyomozhatatlannak és feltörhetetlennek mutatott, alternatív és ingyenes bankrendszerét és könyvelését – a készpénzforgalom drasztikus korlátozása közben. Mialatt a piramis-játékok elve szerint bevezetett digitális pénzek népszerűsége lassan, 8 év alatt bontakozott ki, majd a robbanásszerűen (1 hónap alatt) átütő siker után is rendkívül gyorsan (1-2 hét alatt) meredeken zuhanni kezdett a megbízhatóságuk, biztosan állítható, hogy a digitális pénzek technikáinak még sokat kell változniuk, mire az uralkodó elit uralkodó pénzpolitikája is ezekkel az eszközökkel oldja meg a hatalom-transzfereket. Kétségtelen, hogy az uralkodó elit digitális pénzt akar, de véletlenül sem azokat, amelyek 2009-től születtek egy vad, ellenőrizetlen burjánzásban (legalább 900, különféle digitális pénz). Ezen az ábrán még nincs rajta a bitcoin váratlan beszakadása. A digitális pénz előfeltétele egy hamisíthatatlan, gyorsan frissített, globális, de biztonságosan megsokszorozott és tetszőlegesen növelhető adatbank (“főkönyv”), amihez korlátlan számban lehet hozzáférni. Ez a digitális pénzek számára fejlesztés alatt álló adatkezelési technika nemcsak az automatizált hatalom-transzfer számára nélkülözhetetlen, hanem általában az automatizált gazdálkodás számára, sőt az automatizált hadseregek és a robotizált társadalmak harmonizálásához is – rendkívül fontos, egyenesen szükségszerű a jövő kibernetizált uralmához.
A digitális pénz kialakításával párhuzamosan kezdeményezik egyre többfelé az alanyi jogon járó, de egy központi pontrendszerben értékelt, vagyis egy társadalmi sikeresség/hasznosság alapján differenciált alapjövedelem bevezetését is. A személyenként szabályozott és hitelpontokat is jelentő értékpontokkal munkafolyamattá és versennyé válik a teljes élet és minden cselekedet vagy nem cselekedet a fogantatástól a halálig. Ezt a személyes pénzt készíti elő az emberek élethosszig tartó, leszármazást és a kapcsolatrendszert is beszámító, szakadatlan megfigyelése, beárazása és a hatalmi hasznosságát tükröző kasztosítása. A társadalom átfogó ellenőrzését szolgáló tömeg-pénz átadja a helyét a személyenként nyomon követett és szabályozott (folyamatosan értékmódosított) személyes-pénznek, amelynél érzékenyebb és szigorúbb gazdasági láncot/pórázt el sem képzelhetni. Mindegy lesz, hogy egyetlen egység (pl. 1 credit) pénzünk van vagy 10 egység, ha egyszer az számít, hogy gyakorlatilag mire jó és mennyit ér a mi kezünkben, hol és mire használhatjuk egyáltalán az elérhetetlen magasságba emelkedett hatalom szerint. Gyakorlatilag megszűnik a pénz és a helyébe egy személyre szabott “hitelképesség” és “hatalom-morzsa” lép, ami az elektronikus creditben (“hitelképes hitelességben”) automatizáltan jutalmazza vagy bünteti az állandóan ellenőrzött szokásainkat, lojalitásunkat, aktivitásunkat, ki- és felhasználhatóságunkat és kapcsolat-rendszerünket.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
Fanyalgás a titok felett Csak nézünk, mint a frank lila gőz... Szociális háló A hatalomgazdálkodás bírálata Szubjektív pénztörténet TÉMÁK:
All
RAKTÁR:
January 2016
|