Három nagyobb paradoxon bonyolítja az ösztönös nevelést azon túl, hogy voltaképpen minden nevelés ösztönös a maga módján, nemcsak a "tudatosan ösztönös", de még a lélektelen lélekölés és a bűnös elhanyagolás is. Az első paradoxon az a "következetes irracionalizmus" amivel egyáltalán mérlegelni képes magát és pl. a tekintéllyel, az erőteljességgel és/vagy az idomító hatékonysággal minősíti a saját előnyeit. A második paradoxon, hogy az önellentmondó (de hangsúlyozott) céljai ellenében nevel ösztönös önelégültségre, figyelmetlenségre, felületességre és lustaságra. Még inkább önmaga ellen munkálkodna, ha az ösztönösség ösztönös meghaladását tanítaná. A harmadik paradoxon, hogy muszáj kivételesnek maradnia, hiszen amit intézményesítenek, az szisztematikussá lesz és egyre kevésbé lesz ösztönös. Ezeket a paradoxonokat csak egy neveléspolitikai és pedagógiai káoszban tudja elrejteni ez a neveléspolitika és több mint valószínű, hogy a gyermekeink éppen ennek a hitoktatási hagyományokkal folytonos, észellenes, ösztön-zsiger-pedagógiai emberkísérletnek az alanyai lettek. Lejárt lemez és felvilágosodás-gyanús árulás lett a "szakmaiság". Úgy tűnik, hogy tudomásul kellene venni a Hoffman-Pokorni doktrínát, miszerint az erősebb kutya nevel és az erősebb kutya nevel helyesen. A hatalom homályba merülő nevelési céljai és önkényesen esetleges eszközei meglepő összhangban irányulnak az elvtelenségig rugalmas lojalitás politikai kultúrájának kialakítására (pl. a "hazafias nevelés" címszó alatt is). Hiába születik megváltó, nem művelődhet a már illegalitásból is kiszorított könyvtárak hálózatából és nem nevelődhet a már illegalitásból is kiszorított iskolák hálózatában. A gyerkőcöket a pártállamegyházi talpnyalás szocializálja és kizárólag a félelem és a megfélemlítés alattvalókra konfekcionált ismereteiből csipegethetnek morzsákat a makrokozmosz és a mikrokozmosz csodáiról. Mintha ennyi buta és gonosz tankönyvet, kaotikusan összehányt előírást még nem látott volna a magyar tanügy mint a napjainkban. A pedagógusok egy szélsőséges erkölcsi és szakmai kihívással szembesülnek. Mai magyar tanerőnek lenni tulajdonképpen életveszélyes vagy szégyen és gyalázat. Egy másik, szerencsésebb univerzumban még véletlenül sem mérgezik pártpolitikai és egyházügyi hazugságokkal a gyermekeket és a fiatalokat. Lélekemelőbb elfoglaltságokat és emberibb neveléstechnikákat is ismernek. Íme néhány rövid, de a pártállamegyházi pedagógusokat joggal elrettentő példa azokból az eszközökből, amelyeket - a futószalagon bezárt és bezárni próbált alternatív iskolákkal együtt, direkt vagy indirekt - kivédett az ájtatosan előretekintő hatalom a maradék jövőből. 1. szerepjátékok és megszemélyesítés Némelyek azt hiszik, hogy az állatok, sőt a természeti jelenségek, az élettelen dolgok és a tárgyak megszemélyesítése, a velük való "beszélgetés", "együttműködés", "konfliktus" (érzelmi élet) sokkal hatékonyabban javítja az empátiát és az érzelmi intelligenciát, mint amennyire megzavarja a realitás-érzéket és az értelmi intelligenciát. Sőt. Az "alaptalan" megszemélyesítésekből és szerepjátékokból származó kognitív disszonanciák hétköznapi rendszerességgel művelt feloldása fejleszteni látszik a humorérzéket és az öniróniát, vagyis és végsősoron az intelligenciát is egyáltalán. Úgy gondolják, ahelyett, hogy infantilizálással ásná alá a mérnöki érzékenység lehetőségét, körültekintőbb eszközhasználatot eredményez. A tapasztalatuk szerint éppen azokat fenyegeti inkább a "projekció" és a pótcselekvés csapdája, akik járatlanabbak a megszemélyesítések érzelmi játékaiban. Előszeretettel támogatják a gondoskodás, a szeretet és a szabadság olyan, fiktív hőseivel és példaképeivel való kollaborációt, mint pl. a húsvéti nyuszi, a mumus, a Télapó, a helyi folyó szelleme, a fogtündér, a Krampusz, "Vudolf a vövösovvu" stb, stb, stb. A körültekintően deszekularizált oktatáspolitika számára egyértelmű, hogy az efféle próbálkozások veszélyesen közel kerülnek pl. az államvallási idolok vagy akár magának Istennek az ostoba sztorikba csomagolt, eretnek félremagyarázásához. 2. sportszerű sport Némelyek azt hiszik, hogy az ember mindenekelőtt közösségi lény és az emberi élet középpontjában a kozösségi konfliktusok helyes kezelése, vagyis az igazságosság áll. Azt is gondolják, hogy az igazságos versengés, illetve a versengés igazságossága az emberi erkölcsiség gerince és annak a megtanulása a legfontosabb nevelési cél, amivel a lehető legkorábbi életszakaszbann szembesíteni kell a fejődő embereket és amire nincs alkalmasabb eszköz a sportszerű sport kisgyermekek által is átlátható igazságosság-élményénél. Amennyiben az eszményi társadalom legfőbb lényege az igazságosság, annyiban a sportszerűség közösségi élménye tanít meg a leginkább az emberi konfliktusok kezelésének optmális rendszerére és a problémáira. A sportszerűségre szocializált gyerekek közösségalkotása eszményinek mondható és a sportszerűségre kizárólag a mielőbbi, sportszerű sport taníthatja meg őket. Ezzel szemben a magyar hatalom átgondoltan támogatja az élsportot a tömegsport és az iskolai sport rovására is. A magyar hatalom centrális erőterébe szervezett "sportszakemberek", "sportpolitikusok" és "sportkedvelői közösségek" nyíltan támogatják és megkövetelik a sportszerűtlen (értsd: "hatékony") sportot, amelyben csak a győzelem számít. Még jutalmazni sem félnek a sportszerűséget, hiszen mindenki felfogja belőle, hogy azért nem alapkövetelmény és azért nem várható el különösebb felhajtás nélkül, mert egyszerűen természetellenes. A magyar iskolai testnevelés a pedagógiai céloknak megfelelően rosszul felszerelt és machiavellisztikus, tehát a gyermekeinket soha nem fogja fenyegetni a sportszerűség öröme és puhánysága. 3. kétkezi munka Némelyek azt hiszik, hogy a nem is olyan régen még hagyományosnak nevezett háztartási, földművelési és kézműves munkák megismerése, rendszeres művelése türelemre, pontosságra, szorgalomra, mások munkája iránti alázatra, komolyságra, felelősségtudatra és kreativitásra tanítanak. Azt is állítják, hogy valóságos teljesítménnyel és sikerélményekkel erősítik a jellemet, de nem kevésbé fontosak azok a személyiség formálódásában bekövetkező károk, amelyek e tevékenyésgek elmaradásából származnak. A kétkezi munka szorgalmazói szerint a rendszeres kétkezi munka hiánya önmagában elkényeztet, minimum nárcizmushoz vagy más jellemtorzuláshoz vezet (pl. fölényeskedéshez, generált unatkozáshoz és a hatalmi harc iránti fogékonysághoz). Szerintük egyértelműnek látszik az összefüggés a rendszeres kétkezi munka élményének elmaradása és a társadalmi beilleszkedési zavarok megjelenése és súlyosbodása között, tehát már önmagában nemcsak a motoros, hanem a szociális kompetencia hiányát is előidézheti. A magyar neveléspolitika és különösen az elitnevelés szerint bőven elég a kompetenciák imitálásának a kompetenciája és a kétkezi sikeresség meggyőző önadminisztrálása, póza és retorikája. A kétkezi munkák széles skálájának megismerése és rendszeres művelése helyett a kétkezi munkák alibizését és adminisztrálását veszi nagyon szigorúan az irányítás. A magyar vezetés nem kockáztathatja és nem is kockáztatja, hogy a kompetencia-élményükben stabil, öntudatos és kellemetlenül független fiatalok jöjjenek létre a nevelési folyamatban naná, hogy a szervilizmust megkövetelő hatalom ellenében. 4. képzőművészetek Némelyek azt hiszik, hogy művészeti alkotótevékenység és atrikulációs gyakorlottság nélkül az érzelmi élet gyermeteg módon éretlen marad majd sivárrá szegényedik, könnyen vesz fel szado-mazochisztikus karaktert, vagyis hajlamos lesz a szervilizmusra és az erőszakosságra. Művészeti nevelés nélkül a hagyományosan mágikusnak nevezett érzékenységek és képességek (pl. a finomabb mintázat-érzékenység és mintázat-kezelés) garantáltan elsorvadnak. A magyar neveléspolitika azonban átlátja a művészeti tevékenységgel jellemzően együttjáró önállóság, kritikusság, találékonyság és merészség közveszélyességét és csírájában megelőzi azt. A magyar iskolákban tömegesen és sikeresen teszik közömbössé vagy utáltatják meg mindazokat a művészeti formákat (pl. ének-zene, rajzolás), amelyeket még egyáltalán megengednek és nem tiltottak be. Az "alkalmazott művészeti képzések" keretein belül megfelelő (értsd: megfelelés-vágyó, szélkakas, hatalmi elvárást leső) mederbe irányítják a túlbuzgó energiák levezetését és a kifinomultabb kiszolgálás józan, gyakorlatias fortélyaira koncentrál a pártállamegyházi művészetpedagógia számottevő maradéka. Végül is nem olyan vészes, ha videózik vagy fotosoppozik a kölyök, csak ne a farok csóválja a kutyát és ne feledkezzen meg róla, hogy hol a helye. 5. filozofálás Némelyek - talán a "legelfajzottabbak" - azt hiszik, hogy a szemléleti önállóság és fejlődés egyetlen módja, hogy ha kritikusan gondolkodunk a gondolkodásunkról és erre még bátorítunk is, sőt még tanítjuk is amennyire csak lehet. Erre a saját nézőpontjából szélsőséges és nagyon veszélyes szempontra úgy reagál a hatalom, hogy az önmagában is megemelt óraszámmal és álláshelyekkel megerősített hitoktatás mellett átszervez minden filozofálásra megmaradt időt a hitoktatásba vagy az erkölcstannak álcázott hitoktatásba. ("Pap kell a csürhének, nem az életidegen és buzi filozofiálgatás.") x A pártállamegyház végtelen szerencséjére és "kegyelmi idejére", ha létezik politikai probléma, ami minden szempontból a legfontosabbnak nevezhető, de semmilyen formájában sem éri el a magyar társadalom politikai ingerküszöbét és hidegen hagyja a közbeszédet és a közgondolkodást, akkor az a nevelésügy és az iskolapolitika. A pártállamegyház neveléstechnikája (beleértve természetetesen a felnőttnevelést is) jelentékeny hagyományok jelentékeny gyökereiből táplálkozik és felfoghatatlanul "sikeres". Talán keserűen és csak szarkazmussal, de mégis minden túlzás nélkül mondható, hogy ez a magasan integrált (jogi, pénzügyi, közigazgatási, egyházi, rendőri, szociálpolitikai, szórakoztatóipari stb. eszközöket összefogó) neveléstechnika a pártállamegyház "sikerágazata". blogika
5 Comments
alfonc
19/1/2016 01:59:37
Hozzátenném még az olvasást. Nem is tudom, mennyi korban mennyi életet éltem már általa. Nem beszélve arról, hogy közben jól szórakozom, sosem unatkozom, a szavak jelentését pedig nem definiálgatom, hanem megtanulom a könyvekből.
Reply
blogika
19/1/2016 02:00:09
Köszönöm.
Reply
alfonc
19/1/2016 02:02:32
Természetesen nem mindegy, milyen könyv, mint ahogy nem mindegy milyen sport, képzőművészet, kétkezi munka.
blogika
19/1/2016 02:03:32
A bejegyzés témája egy progresszív nevelésügyi forradalom kontra degeneratív "nevelésügyi forradalom", illetve ezek láthatatlansága. Az Ön kommentje szerintem egy másik, szűkebb témában (az "olvasás fontosságában") halad és eléggé közvetve tartozik ide. Ha a "közbevetése" arra irányul, hogy az olvasással művelt tájékozódás és nyelvi készség annyira fontos, hogy azt is érdemes lett volna hangsúlyoznom, mint döntő neveléstechnikai pillért, akkor ismétlem, hogy meglátásom szerint a jelzett neveléstechnikai fordulat nem érintette az olvasás nevelésügyi "pozícióit" és még más nem kevésbé fontos képzési területet sem, ezért nem hangsúlyozom, annak ellenére, hogy egyetértek Önnel és az olvasás nagyon sok szemponból nagyon fontos és pl. én sem hiszem, hogy az ikonikus kultúra súlyos, életveszélyes veszteségek nélkül leválthatja a Gutenberg-galaxis minden maradékát.
Reply
blogika
19/1/2016 02:05:26
Az olvasott történetek is az érzékelésünkön keresztül hatnak, ahogyan egyetlen jelentés sem lehetséges tapasztalati referencia nélkül, de a szövegek fizikai valóságát és az olvasási helyzet érzéki élményét is kár lenne alábecsülni. A nyelv "fejlesztése" (inkább "fejlődése") biztosan nem az érzékeléstől függetlenül történik és az irodalom is biztosan és különösképpen támaszkodik az érzékszerveinkre. Az irodalom - bár a lényegét tekintve valóban nem érzékelés és nem érzetadatgyűjtés, inkább gondolkodás és képzelődés - csak az egyik módja a sokféle érzetadat-feldolgozásnak. Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
Rendszerkritikai nehézségek Gondoskodó tömegek Merre van az előre? TGM a tintahal Az a harc volt a végső A jövő háborúi és forradalmai Csöndes forradalom... Neveléstechnika Kit érdekel a jövő? TGM a Vezér Ki hekkeli meg végre a Tömeget? Találkozási pont Egészséges hanyatlás A marxi értékelmélet kritikájához Forradalmi helyzet, elmélet... Egy "baloldali" szavazó A baloldaliság mítosza progresszió TÉMÁK:
All
RAKTÁR:
November 2016
|