Az adatvizualizáció a hírszerzők és az elemzők egyik legújabb kedvence. Világszerte forgalmazzák. Állítólag sok pénzt lehet keresni vele mostanában és erősebbé teszi az erőset. De ezt a legutóbbit nem hiszem. Az összefüggések átfogó mintázatai iránti érzékenységet elősegítő és az elgondolkodtató mandalákra is emlékeztető adatvizualizáció - különösen a korszerű, komputeres verziója - elvileg sokkal több mint egy arányokat hangsúlyozó diagramm, vagy ingergazdag infografika, vagy egy egyszerű folyamatábra, mert elvileg heurisztikus (feltáró) szerepe is lehet, hiszen egy előre nem várt, előre nem látott, bonyolult rendszer egyetlen pillantással áttekinthető ábrájában foglalja össze a betáplált adatokat és viszonyokat. Lehetne "feltáró", csakhogy az adatvizualizáció sem képes helyettünk gondolkodni és esélye sincs megahaladni a belétáplált butaságunkat. Hiába nézegetjük a különféle értekezleteken az amúgy jelentős tekintélyt parancsoló adatvizualizáció legsikeresebb példáit, az egyszerre túlegyszerűsített és szemponthiányos, ám felelőtlenül és gyáván túlbonyolított képek nem tesznek világosabbá semmit. Főként a mellébeszélést könnyítik meg és esetleg "megfélemlítenek". A világunkban fokozódó zűrzavar belőlünk fakad és éppen az értékelési zavarunkból. Egyfelől kivetítjük, másfelől kivitelezzük a saját logikátlanságunkat. Semmilyen számítógépes illusztrációnk nem képes struktúrát, rendszert és értelmet belevinni-találni a bizonyított értelmetlenségünkbe, hanem inkább csak a butaságunk egyik újabb eszköze lesz maga is. A többé-kevésbé megélhetési mutatványnak látszó adatvizualizáció egy hamisan árnyalt leírásba menekül a valódi, tehát kritikus (!) értelmezés elől, olyan sikeresen, hogy a túlrészletezett eloszlásokkal eltakarja az anomáliát. A professzionális hírszerzők imádják, ez a legjobb játékszer a mozaik-technika feltalálása óta, hiszen immár a saját darabkáit kutatja fel a puzzle. Csakhogy miféle puzzle? Szorongunk az adatelemzéstől, de nem úgy, ahogyan volna egy kis értelme. Presze-persze, tudjuk, hogy ami igazán fontos, az csak a szív számára látható és a szem számára láthatatlan, meg enélkül is csak külsőséges és felszínes információkat gyűjthet rólunk bárki. De a fene egye meg, mégis gyűjtik rólunk azokat a külsőséges és felszínes információkat, nem is keveset, gyakorlatilag többet, mint amit mi magunk képesek volnánk magunkról számontartani, nagyjából mindent. Ez különösen akkor nagyon szorongató, ha mégsem több az életünk, mint külsőség és lélektelen-rémült kapkodás, izzadás és kóma-szerű tunyulás vagy tengés-lengés, lényegében egy tipikus átlag. Ebben az esetben már valóban mindent és többet tudnak rólunk mások mint mi magunk. Tragikomikus, hogy éppen a bűnözők és fizetett vagy őrült felforgatók aggódnak a legkevésbé - egyáltalán nem látszik, hogy aggódnának -, akik ellen kitalálták ezt az automatizált és tömeges felderítést. Mi a titkuk? Nekik talán tartalmasabb az életük? Az biztos, hogy akinek szándékai vannak és ezért minden más szándékot ismerni akar és - amennyire lehet - manipulálni, az kevésbé ér rá aggodalmaskodni, mint a passzív átlagemberek kiszámíthatóan hétköznapi tömegei, akiknek talán nem is kölcsönöz jelentőséget semmi más - többnyire sajnos még a saját szemükben sem -, mint a számszerűségük és az őket megfigyelő és manipuláló hatalom. Az adatelemzés és a szorongás elválaszthatatlanok, mint az egymás kölcsönös oka és következménye. Elemzünk mert félünk és félünk mert elemzünk. Rosszul és "nem eléggé", de mégis. Komolyan idegesítő mások kémkedése, de a saját kémlelésünk legfeljebb mennyiségileg aggaszt minket, minőségileg soha. Nem itt tartanánk, ha komolyan vennénk a nyílt kíváncsiságba fejlődő és a kölcsönös megismeréstől az önismeretig hatoló "kémkedésünket". Mire jó az adatvizualizáció a vágóhídon? Olajozottabbá teheti a technológiát és kifinomultabbá, kellemesebbé a körülményeket. Csodálatos kütyü. Segít a szegény, képzeletsorvadásos ügynököknek felismerni a mintában a mintát, és a mintázatok mintázataival segít elképeszteni a kiszámíthatóan buta megrendelőt és döntéshozót. A friss lendület látszatát és témát kölcsönöz az öncélúságában leassult és kiégett rendszernek. Megbízhatóan nem vezet új megoldásokhoz és felismerésekhez. Ha nem így lenne, már betiltották volna. Sok értelme sincs, de szórakozatóbb, mint a semmi. Nemcsak a konkurens fegyverrendszerek gyártását óvja, hanem a nélkülözhetetlen ellenséget is. A tömegpusztító fegyverekkel ellentétben, az adatvizualizációhoz hasonló, informatikai-kommunikációs és tömeg-kontroll fegyverek garantálják az ellenség stabilizálását, szabályozását és a kiszámítható háború-ipar folytonosságát. Az adatvizualizációhoz hasonló időhúzás és kütyük nélkül ugyan kire lőhetne drága cuccokkal egy drága hadsereg és a jól karbantartott ellenség, a terrorizmus és a szervezett alvilág nélkül, mégis kinek adhatnának el olyan fejlesztéseket, mint pl. az automatizált és precíziós elektormágneses fegyverekkel és/vagy kiberpszichonikus eszközökkel felszerelt drónok, a nagy energiájú és mobil pajzsok és mágnes-lövegek, a nanodroid megtévesztő és rombolófelhők, valamint az automata beszivárgó, öntelepítő és 3D drónhadsereg-nyomtató gyárak és nem utolsó sorban a bárhol öngyártó és járványnak álcázott, nanorobotos népirtás. Az egymással látszólag ellentétes (tömegpusztító és tömegszervező) támadófegyver-fejlesztések adatvizualizációja (egy nagy felfelé meredő középső ujj) azt mutatja, hogy nem a társadalmi fejlődés és igazságosság kontextusában, hanem az öncélú és totális fölény szempontjából kell gyűjteni, csoportosítani és kiértékelni az adatokat. Ugyanebből az erősen korlátolt szemponból kell kifejleszteni az egyre hatékonyabb elemzési eszközöket (pl. az adatvizualizációt is). A mintázat- és tesztrajzoló gépek nem képesek rávenni minket a tesztelések tesztelésére. A tesztek torzítanak, a felkínált mintázatok hamis alternatívákba kényszerítenek, irreleváns adatokat gyűjtenek és csalnak a maguk módján, bár nem bírunk tudomást venni erről. Az adatvizualizáció egy "Rorschach-teszt" vagy méginkább egy "Szondi", amelyben a nagy semmit vagy legfeljebb az erőviszony, az erőfölény és a hatalom-áramlás vizualizációját veszi észre kényszeresen és titkon mindegyikünk. Az adatvizualizáció is csak egy újabb adat, amit majd a "kézműves értékelés" tesz talán ténnyé és ugyanaz mutatja ki talán az abszurditást. Az elemzők egymást próbálják elemezni, a tájékozódási futók egymás mozgásából próbálják meghatározni az irányt és végül egy dezorientált kupacba tömörülnek össze szorosan, mint a haleledelként árusított tubifex (a giliszta vízalatti rokona) a csomagoló papíron. A "digitális lábnyom" és a "Big Data" ezermilliárdos tételekben tesz lehetővé és mutat adatkapcsolást. A lényeg azonban nem ez, hanem a szándékelemzés (legfőképpen az idegen elemzések elemzésén keresztül), amit azonban nem lehet automatizálni - tanítja a profi hírszerző is a "kézműves értékelés" megkerülhetetlenségéről és döntő jelentőségéről. De miféle titkokra találhatnak rá a szűréseket szűrő és az egymást elemző elemzők? Állítólag azért elmebeteg az elmebeteg, mert ha körülnéz, mindig a saját elmebetegségét kapja vissza, mert nem bírja látni a tudatlanságait és esze ágában sincs fejlődni. Tehát pl. az "államvédelem" és a hatalom-védelem (vagyis a fejlődés elé sorolt status quo) egy súlyos elmebetegség, ami képtelen (nagyon korlátozottan képes) az elemzésre, mert képtelen (nagyon korlátozottan képes) a tanulásra. Mindig azt a realitást nyeri ki az adatokból, amit az adatgyűjtésnél belevisz. Az öncélú fölénynek és a kicsinyes ellenségképzésnek rendel alá minden műveletet. Nemcsak a látványosan kényszeres pszichopaták teszik ezt, hanem mindazok a "szakemberek " is, akik már nem általában és nyitottan kíváncsiak (pl. egy igazabb és reálisabb képre), hanem csak az ellenőrzés totalizálása és a rémképeik a valószínűsége és igazolhatósága érdekli őket. A hírszerzés és a kémelhárítás nemcsak azért különösen veszélyes munkakör mostantól, mert ha nem öl meg az ellenség, akkor a nyakadba ültetett és inkompetens főnököd áldoz be puszta önadminisztrálásból, hanem immár azért is, mert az informatikai-kommunikációs küzdelem önreflexióink köszönhetően egyre körültekintőbben és egyre gyakrabban kell gondolkodi, és mert kénytelen-kelletlen fel kell ismerni a kiértékelési rendszerek fundamentális hülyeségét. Egy túlságosan intelligens lény végül zokon veszi a butaságot és a gonoszságot, majd mehasonlik és szépen összeroppan a szolgálatában. A megvilágosodó elemzők kontraszelektálódnak. A paranoid hatalomnak csak a paranoid elemzők kellenek és csak a paranoid elemzésekre kíváncsiak. Nesze neked "adatvizualizáció"... blogika
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
TÉMÁK:
All
RAKTÁR:
|