Mi az, ami történik? Milyen mélyen van a réteg, ami már elég fontos? Melyik folyamat sztorija az igazi? Az ember számára minden az emberről szól és az emberiség díszlete az egész univerzum. De melyikünkről szól az emberiség? Hol és kikkel játszódik a világtörténelmünk? Évszázados trendekben? Antropológiai változásokban? Személyes pillanatban? Kalandfilmekbe illő, drámai fordulat, amikor egy sokáig ismeretlen, mellékesnek látszó esemény közvetlen következményei borítják fel a világot. Az egzotikumok rajongói odáig mennek, hogy minden hatást azonos jelentőséggel említenek. És patkószeggel magyarázzuk a feudális anarchiát, bőrpanaszokkal a diktatúrát. A gyakorló humanoidok persze tudják, hogy nem életszerű az egyszeri közlekedési véletlennek tulajdonítani a házasságuk összeomlását, hiszen évek alatt jutottak el odáig, hogy az egyikük végül megcsalja a másikat és lebukik. De ha az utolsó cseppek fontosabbak is volnának, mint a legelsők vagy az összes többi - nem valószínű -, minek az utolsó cseppje a fontosabb? Amikor a riszpekt-éhségükben megvadult emberek minden forgalmasabb helyen megpróbálnak feltűnni, figyelmet kicsikarni és addig rosszalkodnak, sértegetnek, egyre dühösebben tombolnak, míg végre tudomást vesznek róluk, és azután is rendre önmagukkal tudnak csak foglalkozni és a rájuk irányuló, töretlen figyelmet követelik meg mindenkitől, akkor valóban nem ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb történés? Nincs igazuk ezeknek a "mindenkinél szerényebb" szerencsétleneknek, hogy ők, hogy ők, hogy a szegényes divatbemutatójuk és a fáradt iszapbirkózásuk a legjelentősebb? credit: Victor Lam Sokak számára mindmáig nincs fontosabb sztori, mint a Biblia és/vagy a Korán. A kevésbé szerencsések a poszttraumás stresztől nem tudnak szabadulni és a földi pokol valamelyik bugyráról nem képesek elfordítani a tekintetüket, mert az lélek-árulást és lélekölést jelentene számukra. Ebbe ölik a maradék könnyeiket, vegetálásukat, ebbe halnak bele és ennek az elmulasztását gyűlölik a viccelődni vagy lépni próbáló emberiségben. Nincs ennél fontosabb? Lehetetlen a mellébeszélés? Mellébeszélni csak az tud, aki kezdeményezőként vagy csatlakozóként, de önként vállal egy témát és mégsem ahhoz szól hozzá. Önmagában és logikailag még a szisztematikus elhallgatás és a puszta tematizálás sem mellébeszélés, bármilyen kártékonyak is esetenként és a maguk módján. A mellébeszélő sok mindent érintve beszél semmiről, mert nemcsak arról nem beszél, nemcsak annak a logikáját lépi át és azt zavarja össze, amit meghekkel, de arról sem szól, annak a logikáját is átlépi és azt is összezavarja, amivel meghekkel. Logikai bakugrással említ reflektálatlanul torzított kontextusban. Az elhallgatás és a másról beszélés lehet "mellébeszélő" (zavaros), de értelmes is lehet. Nem rangsorolhatók a problémák? A problémák rangsorolása (pl. az egyetemességük vagy a sürgősségük szerint) annyira elkerülhetetlen, hogy jobb, ha tudatos. De a problémákat nem azért kell és lehet rangsorolni, hogy a mindenkori legfontosabb kérdés kizárja az összes többit. A problémák rangsorolása és a problémák kirekesztése két, különböző művelet. A történések és a megközelítések logikája és "rangja" vitatható, de a kommunikációk terrorizálása és gyarmatosítása nem több és nem kevesebb, mint az "önhitelesített és egyetemes mértékadó" tiltakozók pózolása. Tudnunk kell, hogy melyik ügy komolyabb és melyik felszínesebb, továbbá annyiszor kell szóba hozni a legfontosabb ügyeket, ahányszor szükséges, de nem a más ügyek rovására. credit: Artur Blue Mi a helyzet a kis jelentőségű, felszínes ügyek erőltetésével? Egy probléma "erőltetése" már önmagában kontraproduktív, mert nem egyszerűen egy új kommunikáció kezdeményezése, hanem mindenekelőtt az alternatív kommunikációk szétverése. Teljesen mindegy, hogy jelentős vagy jelentéktelen problémát erőltet valaki, ha erőlteti, biztosan értékellentmondásos ("elzárkózva-együttműködő") és kártékony. A témák, problémák, kérdések egymás elleni kijátszása és az egymás rovására való felvetésük a kommunikációs hatalmi harc, a kommunikációs aszimmetria és a kommunikációs "expanzió" tipikus példája és öncélú, önző ripacskodás. A történések történnek. Rossz szokásuk szerint párhuzamosan, összefonódva és hullámzó jelentőséggel. A megközelítések változnak, jobb esetben rugalmasan és egyre gazdagabbá. A témák és a megközelítések kisajátításával próbálkozó riszpekt-éhség és póz elkerülése azonban csak a bányászbéka ülepével mérve számottevő erkölcsi helytállás. Nehogy elhiggyük, hogy a mellébeszélés elkerülésével megúsztuk a kommunikációs csalást. Ne higgyük, hogy akad még egyáltalán tizennégyévesnél idősebb, épelméjű és erkölcsileg hiteles kivételünk az élhető pillanatok után kaparászó (érthető, de katasztrofális) képmutatásunkban. A mellébeszélés problémája mellékszál a hazugság problémájához képest, amelyiknek csupán az egyik, iciri-piciri esete. blogika
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
TÉMÁK:
All
RAKTÁR:
|