Annak sok értelme nincs, stílusa még annyi se, hogy egyetlen személyen rágódjunk, mintha közügy lenne, akkor sem, ha közszereplővé izzadta magát és a gyógyíthatatlan viszketegségében ő maga próbálja önmagát közintézménnyé kimozogni. De az absztrakciók pipafüstjére allergiás, hozzám hasonló szerencsétlennek nem az általánosságok, hanem a konkrét arcocskák tesznek keresztbe. Nem nagyon tudunk másként feljajdulni, mint hogy a nevén nevezzük a gáncsoskodót. Ad hominem. Az értelmünket és a stílusérzékünket tömegesen veszítettük el vagy meg sem szerezetük abban a megnyomorító politikai közegben, amelyiknek az egyik állandó munkatársa, megélhetési közírója, celebje, primadonnája, önjelölt karmestere és szólistája a fenti címben márkavédett tünemény. A felsikoltásunk nem szalonképes, a szobasztisztaságukat a professzionális kínzások közben valahogyan elveszítettük és nyilvánvalóan bűzlik minden mondatunk. No, azért csak nem hagyjuk minden szó nélkül, hogy még mindig az elesetteken gyakorolja a tökönrúgást ez az áldott ember. Alighogy kimaradt az országgyűlésből és lemosta kezeiről a politikai felelősséget, a rá jellemző hangsúlyozott fensőbbséggel átsétált és betlepedett a baloldali progresszió maradék szívébe, mintha csak a küldetése lenne - és azért küldte volna bárki -, hogy minimum szemmel tartsa, jobb esetben megbénítsa a baloldali alternatíva és a szakszerveződés minden összefogását és kibontakozását. A magas műveltség kifnomult idegmérgével bénítja, kábítja, altatja, szórakoztatja a beépült ügynökök leleplezésében járatlan és jóhiszemű idealistákat, mint egy gigantikus hófehérke a hét törpe kunyhójában, elfogadja a kis kávéjukat (amikor nem Orbánnal bratyizik), a kis pogácsájukat és csak beszél, csak beszél és beszél, addig sem történik semmi, ami egy csöppet is veszélyes lehetne a hatalomra az elkövetkező tízezer éven belül. Komoly csoda, hogy mégsem győzött eléggé nagy lyukat beszélni a baloldali progresszió hasába és a settenkedő puccskísérlete nem sikerült. Mégsem lett belőle népvezér, pedig a tőle származó ötlet, minden szerény fenntartása ellenére, tetszett neki. Talán azon múlott a végzet, hogy soha egy pillanatra sem volt képes többre, mint a baloldal "vitriolos leleplezésére", különös körültekintéssel óvakodott bármilyen pozitív javaslattól pl. a teendőkkel, az eljövendő közigazgatással és a társadalmi tervezéssel kapcsolatban. Gyorsan összekapta magát és megújult, hideg boszúval tuningolt erővel, vastag bőrrel és póker arccal marad tovább a törpék házikójában, iszogatja tovább a kis kávékat, eszegeti tovább a kis pogácsákat és beszél és beszél és beszél. Időnként rittyent egy-egy tekintélyt parancsoló, míves szöveget, mint legutóbb. Kitalálja, hogy ha neki nem, akkor senkinek se (mármint az exkluzív képviselői megbízatás). Frodónak maszkírozta magát a "Gyűrük Urából" és az "egy gyűrűnek" hazudja a mozgalmi szervezettséget, a felelős-fegyelmezett összefogást, az elesettek egyetlen esélyét (hiszen a közvetlen demokrácia akkor sem tudná megoldani az átfogó közügyek szakszerű tervezését és közigazgatását, ha a jelenlegi és elfajult hatalom a társadalom-rontó és mégis kisszerű lopkodás helyett egy szent önzetlenséggel alakítaná ki a közvetlen demokrácia technológiai hátterét és az informatikai infrastruktúráját). Legutóbbi írása szerint a képviseleti demokrácia egy fából vaskarika és kizárólag a közvetlen demokrácia méltó a demokrácia elnevezésre. És egyáltalán: minden képviseleti rendszer elfogadhatatlan. Tanult sznobhoz méltó módon az antik görögökre hivatkozik és azt állítja, hogy már az antik demokrácia is eredetileg és lényegileg közvetlen és már eredetileg elkerül/meghalad minden képviseleti rendszert. A vezérségről lecsúszott TGM menekülés közben úgy okádja a zűrzavart, mint a tintahal a "tintát". Ez természetesen több mint buta túzás a részéről, nettó kiszámított hazugság vagy súlyos szakmai műveletlenség, de ki tudna ellentmondani a "félelmetesen művelt" TGM önjelölt képviselő úrnak és éppen a saját (szerinte "hitelét veszített") sajtójában, ahol (több szerkesztőségben is) háziszerzőnek számít és a vele szemben valóban kritikus (a nem kontraproduktív) "támadásokat" be sem engedik, át sem engedik a komment-szerkesztőségek. Csak beszél, csak beszél, csak beszél... A lényeg, hogy TGM szerint hátat kell fordítani a "hitelüket veszített" szakszervezeteknek, a "hitelét veszített" sajtónak, minden ellenállási szervezettségnek és minden képviseleti rendszernek. Fennsőbbségesen (úgy tűnik, hogy van miből) a kiszolgáltatottak fegyverletételét követeli és így szolgálja a maga egyszerű, de hatékony eszközeivel a politikai munkatársak maffiaállamának a stabilizálását.
Hófehérkének maszkírozott Frodónak maszkírozott tintahal? Megér egy hivatásos közbeszédszennyező ennyi nyelvi kínszenvedést? Nem. Csakhogy a káromkodás nem egészen fakultatív, ahogyan általában az indulatkitörés. Addig is, amíg keressük és megtaláljuk a progresszív és fejlődésképes közigazgatáshoz vezető utat... Szerveződjünk. Irány a szakszervezet. Fogjunk össze a jogállam helyreállítására esélyes és nem rasszista pártok aktivistáival. Figyeljünk oda a jó képviselők kiválasztására és ne hagyjuk őket magukra, amikor megtámadja és levadászná őket a maffiaállam apparátusa. Védjük meg az újságíróinkat. TGM pedig kávézzon és pogácsázzon inkább Orbán Viktorral, a másik rutinos tintahallal, addig sem csinál mást egyikük se.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
Rendszerkritikai nehézségek Gondoskodó tömegek Merre van az előre? TGM a tintahal Az a harc volt a végső A jövő háborúi és forradalmai Csöndes forradalom... Neveléstechnika Kit érdekel a jövő? TGM a Vezér Ki hekkeli meg végre a Tömeget? Találkozási pont Egészséges hanyatlás A marxi értékelmélet kritikájához Forradalmi helyzet, elmélet... Egy "baloldali" szavazó A baloldaliság mítosza progresszió TÉMÁK:
All
RAKTÁR:
November 2016
|