Az amerikai időközi választás egyik üzenete, hogy egy kicsiny, de felfuvalkodott maffiaállam nemzetiszocializmusa egérutat kap, azután vörös szőnyeget és díszsortüzet. Ez nem vicces, de legalább szerepel benne Győző, aki nélkül nem izgat minket semmi, aki megint megmenekül, mert továbbra is a Sátánra fogad és nyer. Alapesetben természetesen nem ez a mellékszál a legfontosabb, de a mi életünk már évek óta Győzőről szól és ezért mifelénk muszáj innen nézni. "Orwell" kontra "Huxley". Két globalizálódott elitizmus, egy tekintélyuralmi konzervativizmus és egy technokrata liberalizmus küzd egymással a világuralomért a fejünk felett. (A globalizálódással arányosan egyre kevésbé igaz, hogy "Eurázsia és Óceánia", vagy "Kelet és Nyugat".) Mindkettő a saját és meglehetősen eltérő, de egyformán rémisztő világkasztrendszerét igyekszik kiépíteni. A nemzetiszocializmusig következetes tekintélyuralom a maffiaállamok alvilágrendjét próbálja kiterjeszteni. Vele szemben egy technokrata elit lombikban tenyésztett, cyber-kontrollált, robotizált és szociáldarwinizmussal gerjesztett versenytársadalma igyekszik megkaparintani a jövőt. A magányos tömeg szempontjából "csupán" annyi a különbség a két szörnyeteg között, hogy a technokraták egy nyitottabb fejlődést és valamivel több, magasabban képzett és jobban tartott szolgasereget terveznek. George Orwell disztópiája kontra Aldous Huxley disztópiája. Az amerikai időközi választásokon kiderült, hogy a társadalmi szolidaritásra és a hatalommegosztásra fogadó, valamint a középosztállyal összefogásra (véd- és dacszövetségre) törekvő technokrata elitet az USA-ban sem védi meg sem a középosztály, sem senki, úgyhogy a terveikkel és a követeléseikkel egyetemben már indulhatnak is a levesbe. A társadalmi szolidaritást koncepcionálisan elutasító és büszkén a nyílt hatalomkoncentrálásra fogadó, tekintélyuralmi elit éppen most rombolja le az egyetlen, útjában álló erő legerősebb bázisát. A teintélyuralmi világkaszt maffiaállami alvilágrendjével, refeudalizációjával és rabszolgatársadalmával szemben már csak az európai erődítmény tartja magát még egy ideig, de nyilvánvaló, hogy az új helyzetben meg vannak számlálva az órái. Magában az USA-ban is a tekintélyuralmi erők koncentrált és militáns agresszivitásától remél csodát a kilátástalanságba fáradt közhangulat, akkor is, ha ez a koncepció - a kevésbé individualizálódott ázsiai társadalmakkal ellentétben - hosszabb távon szükségszerűen darabokra szaggatja a sok szempontból tagoltabb amerikai társadalmat. A republikánus amerikának esze ágában sincs hosszú és mély konfliktusba bonyolódni a hasonló szemléletű Oroszországgal és az ügyesen karbantartott látszattal ellentétben egyáltalán nem rajong a hagyományos hadviselés középosztály-igényes giga-hadseregéért. A hírhedt "héják", az amerikai katonai-ipari komplexum, a republikánus fegyvergyártók jobban érdekeltek a különösen drága fejlesztések szakadatlanságában, mint a tömeghadsereg számára bevált hadianyag viszonylag olcsóbb tömeggyártásában. A republikánus olajcégek akár Oroszországgal együtt is hajlandók bányászni pl. az északi sarkon, ha cserébe nem kell otthon társadalmi szolidaritásra adózniuk és számukra is globálisan válik akadálytalanná a tekintélyuralmi viszonyok kiépítése. Oroszország nagyon is hajlandó felosztani az USA-val bármelyik szomszédját (különösen akkor, ha máskülönben kegyetlenül megszorongatják), ha cserébe a keleti és nyugati elit-cégek immár kölcsönös klubtagsággal kapcsolódnak össze minden globális bizniszben. Az elöregedő és fogyatkozó népességű északi társadalmak egyikének sem érdeke egy hosszú és hagyományos háború, különösen nem egymás ellen, ami sokkal drágább és veszélyesebb, mint egy délibb és fejletlenebb régióba lokalizált katonai tesztpálya. A hangulat-kampányokkal mozgatott amerikai társadalom természetesen nem mérlegelt ilyesmit, de amikor a rövid távú költségek, a nagy közös újraelosztó rendszerek, a támogatások és a minimális belső szolidaritás ellen döntött (önmaga ellen), akkor rövid távon a legerősebb és legkoncentráltabb elitek, a tekintélyuralmi erők nemzetközi összefogását is támogatja. A rövidlátó machiavellizmusban, a koncentrált erő centrális erőterében, a hatalomban és a Sátánban bízunk elejétől fogva. Minél mélyebbre merülünk ezért a bajban, annál inkább. Az amerikai technokrácia segítsége nélkül, az egyedül maradt európai technokrácia biztosan elbukik és átengedi az Uniót az orosz, a vatikáni és az amerikai tekintélyuralmi erők szövetsége által uralt, európai tekintélyuralmi erőknek. A piciny, de felfuvalkodott közép-kelet-európai maffiaállam bűnszervezete, amely élen jár az európai technokrácia leváltásban és az európai tekintélyuralom felépítésében, egyszeriben a "mennybe megy". Ráadásul és valószínűleg szenté is avatja mindezért a Vatikán. Győző bandája töretlenül a Sátánra fogad és nyer. Már megint megmenekül. Ráadásul nekünk játszik. A tekintélyuralmi kezdeményezés ősforrását, a Vatikánt nagyon megszorongatta ugyan a globális technokrácia, de végül hiába derült ki, hogy a köztörvényes bűnözés (pl. pedofilia és alvilági pénzmosás) tömeges rendszerjellemző az egész világegyházban, ez az ősforrás látszólag mégis kibekkeli a támadásokat. Ügyesen húzták az időt azzal, hogy gyorsan kicserélték a pápát és a kommunikációs sítlust, miközben továbbra sem intézkednek egyetlen bűnügyben sem annak külső felderítése előtt, továbbra is addig titkolják és takargatták azokat, ameddig ez kizárólag rajtuk, bennfenteseken múlik, és csupán néhány esetből szerveznek "szigorú becsületességet" mutató, kivételes sajtó-kampányt, de következetesen ravaszkodva továbbra is megfeledkeznek minden kártérítésről és vezetői felelősségválalásról. Az új pápa mosolyoffenzívába csomagolt késlekedő gesztusai és látszatintézkedései a konkrét bűnözői hálózatokon túl csupán éppen a lényeget, a tekintélyuralmi világrendszer követelését és bevezetését hagyják érintetlenül. (Paradox módon az Opus Dei hatalom-technokratái csapják be a világi technokratákat.) A technokrata sajtó a mai napig "nem lát át a szemforgatáson" és hálásan lelkendezik az új pápa megjátszott "reformtörekvései" miatt. Bár annak idején az EU erős embereit, a német elitet végül egyáltalán nem hatotta meg, nem csábította át a mási oldalra, hogy német pápát ajándékozott nekik a világegyház és bár továbbra sem árulták el a technokrata irányvonalat, hanem kifejezetten óvatos figyelemmel kezelték Oroszország "beilleszkedését" Európába, a "G" államok körébe és a "Nyugatba", azért a technokráciájuknak még ők is csak egy technokraták által dominált világban látják az értelmét. Még ők sem fogják feláldozni magukat, ha egyedül maradnak és már mindeki a nemzetiszocializmus felé fordul körülöttük. (Micsoda rémisztő fintora a történelemnek.) A németektől függő, piciny, de felfuvalkodott közép-kelet-európai maffiaállam nagyon erősen bízik a tekintélyuralmi rendszer végleges áttörésében és globális konszenzusában. Állítólag megint visszakap valamennyi területet a szolgálatért cserébe. (Tőlünk mindenesetre sokkal többet sikerült elvennie.) Ugyan miért akadna el a szent alvilágred és törpe maffiaállam diadalmenete? Mindenekelőtt az amerikai társadalmi konszenzus és életmód gátolja a fenti forgatókönyvet. A republikánusok bármikor győzhetnek, de az amerikai hagyományoknál is sokkal durvább elnyomás és csalások nélkül, hosszabb távon újra és újra biztosan bukják a tekintélyuralmi rend szűkkörűen önző elitizmusát. Az USA-ban olyan sok az egymást kölcsönösen kiegyensúlyozó hatalom, hogy minden refeudalizálási kísérlet egy köpönyegforgatási cunamit, végső esetben egy társadalmi robbanást, anarchiát és polgárháborút okozna, ami az USA külföldi érdekeltségeinek az azonnali meggyengüléséhez és akár az elvesztéséhez is vezethet. Az USA világhatalmi hálója expanzív és agresszív, de önmagán belül viszonylag komplex, demokratikus, átlátható, ellensúlyokkal kiegyenlített és végsősoron nem tekintélyelvű, hanem szükségszerűen "szakszerű" (technokratikus). Nem váltható le súlyos összeomlás és veszteségek nélkül, hiába volna ez kényelmesebb és rövid távon olcsóbb az amerikai elitnek. Amennyiben az USA előre menekül a technológiai fejlődés (és pl. a kozmikus expanzió és kozmikus tartalékok) felé, annyiban a saját technokráciáját erősíti meg, hozza létre újra, és persze meg is kell hallania ennek a technokráciának az érdekeit. Egyetlen más társadalom sem tudja (akarja vagy bírja) elkerülni a tekintélyuralmi rendszer tolakodását és áttörését a nem tekintélyuralmi amerikai társadalom támogatása nélkül, de az amerikai társadalomnak egymagában is van esélye kitartani, ha valóban technokratikusan (pl. továbbra is a profizmus és a szakmaiság halovány, de mégiscsak kiterjedt kultuszában) szervezi pl. az oktatást, a nevelést és a nagy közellátó rendszereket. (Ez kibernetizálást, tervgazdálkodást és mégtöbb biotechnikát és tudatipart jelent.) A technokrata rendszer kulturális fölénye önmagában is hatékony fegyver arra, hogy a tekintélyuralom "elszégyenüljön" vagy totális elzárkózzon és elbutuljon, vagyis destabilizálódjon, és akkor még szó sem esett a tekintélyuralmi rendszer kreativitásának és generációváltásainak halálos kontraszelektáltságáról és kontraproduktivitásáról, amihez képest a technokrata kreativitás és generációváltás maga az olajozott flow. Micsoda? Mégis megoldás lenne a technokrata liberalizmus? Miért nem akad el a szent alvilágrend és a törpe maffiaállam diadalmenete? Először is azért győz könnyedén a tekintélyuralom, mert átitatja a nekrofília és még a maga okozta világvégében is csak a dícsőséges halált, a szentséges mártíriumát és a becsvágyát betöltő, orgazmikus "halhatatlanságát" érzékeli. Másodsorban azért győz könnyedén a tekintélyuralom, mert a technokratikus uralommal ellentétben nincs más előfeltétele mint a fejletlenség, amiből pedig mindig bőven találni tartalékot. Legalább két különböző és alapvető oka is lehet annak, hogy a technokrata liberális társadalomszervezés félreáll az útból és összeroskad, mégpedig hamarosan. Az egyik ok az önfelszámolása, a másik ok az erőtlensége. [Első ok.] A technokráciával járó tervezés és a liberalizmussal járó "tervezetlenség" ellentéte soha nem okozott valódi gondot a hatalomtechnikában, a liberális elit is kész bármikor bárhogyan korlátozni a "szabadságot" a saját tervei és érdekei miatt. A liberális (pl. "szabadversenyes") gazdálkodás és közigazgatás (pl. hatalommegosztás) csupán a technokrata célok korlátozottan alkalmazott (nem egyszer "finomam beállított") eszköze és egyáltalán nem öncél egyetlen valóságos elit számára sem. Nem ebben a folymatosan megoldott technikai problémában készülődik a technokráciát fenyegető belső robbanás, hanem az elavult értékszemléletében, a sportszerűtlenül igazságtalan szociáldarvinizmusában és fejlődés-ellenességében. A technokrácia csupán automatizálja az élveteg hibridek önző és önfelszámoló versenyét. A technokrata uralom egy olyan pazarlásmentesen (finomítottan) pazarló és expanzió-igényes társadalomszervezés, aminek az expanziós lehetőségei azonban nagyon beszűkültek a belátható jövőben. A globalizáció körbeért, a gyarmatosítás kitöltött minden hézagot és a következő (pl. vízalatti vagy kozmikus)ugrások költségei és technikái egyelőre beláthatatlanok. Nemhogy az expanzió egyre körülményesebb, de növekvő arányban szorul vissza az USA technokráciája a globálisan kibontakozó kapacitások között (pl. Kínához vagy Indiához képest). A technokrata vágtatás alól elfogyott az út. [Második ok.] Ha az ökológiai összeomlás (pl. ivóvíz hiány, járványok, tömeges migráció, ipari katasztrófákba robbanó földrengések, vulkánkitörések, áradások, viharok és hőmérsékleti rekordok) miatt egyáltalán nem a fejlődés különféle esélyeiről fog szólni az elkövetkező néhány évtized, hanem az apokaliptikus káoszról, a puszta túlélésről, a katasztrófaelhárításról, a statáriális viszonyokról, a súlyos nélkülözésről és a társadalmi robbanásokról, akkor az egyértelműen a kis látószögű és kis reakcióidejű, tekintélyuralmi rendszereket hozza helyzetbe és hátrébb sorolja a távolabbra tekintő, és lassabban születő technokrata szempontokat. Egészen biztos, hogy - bár a népesedési nyomás új és kreatívabb társadalmi rendszerek kialakítására is kényszeríthet, pl. egy expanzióban - a hatalmi harcban erőltetett és a sátánista világvallásokkal védelmezett tabu, a szívtelen, eszetlen és felelőtlen túlnépesedés mára már kezelhetetlen tömegtársadalmakat eredményezett világszerte. Hiába teszi olcsóbbá és védtelenebbé a tömeget a túlnépesedés, súlyos hatalomtechnikai problémát is okoz egyúttal, hogy a nagyobb tömeg tehetetlenségi ereje sok szempontból (pl. szociálpszichológiai, gazdasági, politikai szempontokból) szinte az irányíthatatlanságig megnövekedett és hiába elemzik szuperszámítógépek farmjai a tömegfolymatok irányát és erejét, ha a kormányzati manipuláció puszta lefolyása időben használhatatlanul kinyúlik és relatívan egyre inkább elvékonyodik a tömegtársadalom és kultúra belső mozgásaihoz képest. Voltaképpen mindkét politikai szörnyeteg, a technokrata liberalizmus és a tekintélyuralmi konzervativizmus egyaránt valamilyen népességcsökkentésében gondolkodik. Az emberiség a mostani és a várható méreteiben daganatszerűen elfajult és hipertrófiás. A tekintélyuralmi rendszerek hagyományosan merészebben és határozottabban nyúlnak hozzá a népesedési problémákhoz. Egyik elitista verziónak sem segít, hogy egymást gerjesztik. A technokratikus rendszer olyan hatékonyabb és brutálisabb eszközeit kénytelen kialakítani és működtetni a társadalmi ellenőrzésnek, amelyek végtelenül megkönnyítik a tekintélyuralmi rendszerek beezetését és működtetését. A tekintélyuralmi rendszerek pedig a maguk módján éhezik ezt a technológiát és a szakértőit. De egyértelműen a technokrácia ellen hat a körülmények tervezésének és kezelhetőségének az ellehetetlenülése. Befejezés? No azt próbáljuk mindenáron elkerülni, de nem megy. Tanulság? Tele van vele a padlás. Mire jó ez a nagy felhajtás és a sok hűhó semmiért? Kit lepett meg errefelé a "happy end"? Kétféle, kétségbeejtő disztópia küzd egymással életre-halálra és legalább az egyik korábban belepusztul, de garantáltan mindkettő. "Happy end." Gonosz Győző és bandája éppen csak túlél minket és szerényen pöffeszkedik még egy kört. A becsvágy és a dicsőség mindig talál időt és pénzt a diadalmenetre . (Az úr a poklok poklában is úr, sőt csak ott lehet úr igazán. Egymás előtt páváskodnak az egymást "megtisztelő" urak.) Győző rokonságát és üzletfeleit VIP páholyba emelinti szotyolázni a Sátán, és ott várják majd a következő felvonást. Lassan fogják fel, hogy perceken belül egymáson, egymás gyermekein, szülein és kedves ismerősein kell befejezniük a kissé véres, de annál hűségesebb és "böcsületesebb" tekintélyuralmi szolgálatot. Valami azt súgja, hogy Győző és bandája sehogyan sem érti majd és nem is értékeli majd megfelelően az elkerülhetetlen finálét és jutalomjátékot. Mi pedig addig is... "Orwellt" olvasgatunk vagy "Huxley"-t... kibicelünk a saját életünkhöz... és kikapcsolódásként efogyasztjuk, elbámészkodjuk a saját élveboncolásunkat. Közben sértődötten a halálunkra fogadunk és még nyerünk is. Sem Orwell, sem Huxley nem képzelhetett olyan disztópiát, ahol a pokolban tengődők éppen az Ő segítségükkel nyugtatózzák magunkat a disztópia beteljesedésére vonatozó figyelmeztetésekkel és az azokba csomagolt "haladékkal". blogika
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:Antiliberális "Harmadik Világháború" A politikai realizmus... Maffiacár Van új kormány "Orwell" kontra "Huxley" "Egységes", tehát megrepedt A Világkaszt Pártállamegyházi... Kibekkelhető országrontás? Bevezetés a hatalomtechnikába Antidemokratikus demokrácia Paradox önkényuralom DIY Kormányzati Kisokos Bábok választása Zokogó krokodilok Minek az igazságosság... Gyarmatosít vagy korrupt Az őssejt társadalom vége A farkastörvény A szent tekintélyuralom TÉMÁK:
All
"Nem az igazság számít, hanem a győzelem.” (Adolf Hitler) RAKTÁR:
November 2015
"Nem számít, hogy mekkora a hazugság; ismételd elég gyakran és a tömeg igaznak fogja tekinteni." (John F. Kennedy) "A kezeket mosni a hatalmasok és a hatalom nélküliek konfliktusában azt jelenti, hogy a hatalmasok oldalán állni és nem lenni semlegesnek." (Paulo Freire) “A világon minden a szexről szól, a szexet kivéve. A szex a hatalomról szól". (Oscar Wilde) "Ha meg akarod ismerni egy ember jellemét, adj neki hatalmat." (Abraham Lincoln) |