Zsákutcás magyar történelem ide, eltorzult magyar alkat oda, legkésőbb a kádári konszolidáció idején, még létezett a magyar baloldaliság, a társadalmi szolidaritás és az ahhoz nélkülözhetetlen társadalmi bizalom. Legkésőbb a második világháborúban még önmaga számára is eljátszotta a "böcsületét" (a hitelességét) a törzsi demokrácia megszűntetése óta önelégült, totemállatilag kiválasztott, magyar kiváltságosok hagyományos és egyházilag felszentelt önzése és jobboldalisága, de az össztársadalmi szolidaritás baloldali ígéretében akadt még erkölcsi tartalék. Nem volt problémátlan, nem volt hiánytalan, nem volt tiszta, de egészen valóságos volt, különösen a magyar elitek korábbi, éveredes jobboldaliságához és ígéreteihez képest. 1956-ban legalább annyi lázadó akarta a mélyebb és intelligensebb társadalmi szolidaritást, mint ahányan a természetes önzés restaurációját, ha nem többen. Ezt a bizalmi tartalékot merítette ki teljesen, váltotta aprópénzre, tette zsebre, kerített el önmagának, élte fel maradéktalanul a magyar umbulda-hálózat és annak rajongói köre (jelöltállománya és utánpótlása) 2010-re, amikor nyíltan megpuccsolhatták a társadalmi szolidaritás konszenzusát a "böcsületes" (értsd: leplezetlenül nyílt, pofátlan) önzés véd- és dacszövetségeinek a centrális erőterével és "korrekt" jobboldaliságával. Azóta is a magyar össztársadalmi maffia, a magyar umbulda-hálózat cserélgeti a külföldi barátokat és a külsős kívánságokhoz igazított, hazai kormányokat (a hülyének nézett németektől és oroszoktól a hülyének nézett amerikaiakon át a hülyének nézett oroszokig) és előbb cserélik le a komplett "Orbán-uralom" teljes első és második vonalát, mintsem lecserélhetné őket bárki. A "nép" centrális erőterét (értsd: a politikailag szervezett magyar bűnözést) és annak jellegzetes politikai kultúráját (a bizalmatlansági politizálást) nem lehet leváltani. Hiába egyértelmű, hogy ez egy rosszindulatú, kezelhetetlenül kiterjedt és szövődményes daganat, ami ott növekszik a társadalmi közösségünk majd minden porcikájában. Nem tehetünk már semmit. Utódok és örökösök nélkül próbálhatunk intézkedni a temetésünkről és a hagyatékunkról. Napjainkra, a magyar umbulda-hálózat minden cselekvőképes közösségi hálózatunkat elzavarta, meghekkelte, kontraszelektálta, elhülyítette és gyarmatosította. Nincs többé magyar szolidaritás, mert nincs többé magyar bizalom. Ezért nem lehetséges és ebben az értelemben "nem kívánatos" többé a magyar baloldaliság. Várunk valakire és valakikre, akikben megbízhatnánk, miközben látatlanban képtelenségnek hisszük, hogy megbízható lehetne bárki. Már csak a nyíltan rohadékok és az öntelten aljadékok számítanak valamennyire "őszintének" és viszonylag "böcsületesnek". Elég megosztottak és feltűnően keserűek vagyunk abban, hogy kit lehetne támogatni, de sokkal egységesebbek vagyunk, ha elutasítunk és könnyebben gyűlölünk, könnyebben nyilatkozunk az utálatainkról, mint az elkötelezettségeinkről és a szereteteinkről. Még ma is többen és erősebben gyűlölik a magyar maffia "baloldali" (szolidaritás-konszenzusra hivatkozó) kirakatát, mint ugyanannak a kapcsolatrendszernek a leplezetlen-mohó önzését és az utána berendezett jobboldali kirakatát. A "közös ellenség" és a "körkörös bizalmatlanság" köré szervezett véd- és dacszövetség pragmatizmusa és a büszke elvtelenség uralja a közügyeink intézését, a politikai indulatainkat és a politikai gondolkodásunkat minden vonatkozásban. Minden vonatkozásban. A "szolidaritás" már csak egy cinikus poén és kettős fedezékbe húzódunk vagy émelyegni kezdünk, ha az árokásás közben azt halljuk, hogy valaki már megint umbulda-mentes "összefogásról" kezd énekelni. Többszörös és konstans bizalmi-trauma, valamint egy többszörösen komplex poszttraumás stressz - ez a mi örökségünk és a bizarrá fajuló politikai hagyományunk. Az eltorzult magyar alkat konkrét formái (a túlkompenzált kisebbrendűségi komplexusoktól, az indulatpolitikán és a kapkodáson át az "üldöző tömeg" sérelmi politizálásáig) már egyenesen mellékesek. Az össznépi (minden társadalmi osztályra jellemző) és a személyes érintkezéseket is totálisan átitató, kölcsönös bizalmatlanság az, ami a magyar politikai karaktert és életstílust legfőképpen meghatározza. Véleményem szerint azért, mert a dédfaterunknak nem volt áramszedője. De még a dédmuterunknak se. Az alvilág integrált kormánya üveghangon süvítő sebességgel lop és tarol minden olyan belföldi és külföldi forrást és kapacitást, amihez csak hozzáfér, miközben pl. a kiváltságos kórháza és a kiváltságos iskolája kivételével lerombolta az egészségügyi rendszer és az iskolarendszer bután pislogó maradékait is, és miközben hipnotikus ügyességgel zsonglőrködik a bizalmatlanságunkkal és a gyűlöletünkkel. Nem vitatható, hogy kerítést kénytelen építeni a nem uniós határszakaszunkra, hogy csökkentse és kezelhetőbbé tegye a migrációs nyomást. De az sem vitatható, hogy a megszokott hatalmi önzéséből eredően, a teljes magyar lakosságot uszító-manipuláló kampányt indított magyarul, a magyarok számára és mélyen titkolja, hogy a migráció azért terhelte túl máris a magyar szakszolgálatokat, mert néhány éve ő maga zúzta szét és söpörte ki a katonai és a polgári szakemberek felkészült és tapasztalt többségét, a nemzetközi kapcsolatrendszerüket, és ő állította olyan piti feladatokra a sületlen újoncokat, mint pl. az óriásplakátok őrzése, a civil szervezetek vezetőszáron való rángatása és a maffia irányváltásának nem engedelmeskedő hálózatok elleni szabotázsok, valamint a bedőlt, ám időt nyerő és törvénytelen mozgásteret kierőszakoló, koncepciós eljárások. Ha a dédfaternek áramszedője lett volna, kihasználta volna a történelmi esélyt a progresszióra, tehát most bíznánk egymásban, ellenség-gyűlölet nélkül is jól meglennénk egymással, szeretnénk egymást, vigyáznánk egymásra és összetartva, együttműködve lenne bőven elég erőnk nemcsak a menekült szerencsétlenek emberi gyámolítására és a hivatásos gyilkosok és az amatőr bacilusgazdák kiszűrésére, hanem még a saját társadalmi egylenlőtlenségeink és társadalmi szakadékaink folyamatos csökkentésére is. Akkor még akár nekünk is lehetne áramszedőnk és mi is lehetnénk trolibusz. blogika
4 Comments
csuri
21/1/2016 22:47:57
Nem akart vértanú lenni. Alighanem "történelmi villámhárítóknak" képzelte a "történelmi áramszedőket".
Reply
blogika
21/1/2016 22:48:22
Egy közös "bukás", de még az együtt elszenvedett idegen elnyomás sem rombolhatta volna le az egymás (és a közös politizálásunk) iránti, társadalmi bizalmunkat. Az 1989-ben félig (2010-ben teljesen) kibontakozó kádári umbulda-hálózat 1956-ban a szokásosan "pragmatikus" (és erkölcsileg halálos), a mindenkori vezető elit nagy magyar megalkuvásainak-árulásainak a hagyományát folytatta.
Reply
Adamik
21/1/2016 22:48:51
Kíváncsi lennék, hogy "blogika" szerint mi a különbség a kompromisszum és a megalkuvás között.
Reply
blogika
21/1/2016 22:49:11
Szerintem csak az tud különbséget tenni a kompromisszum és a megalkuvás között, aki meg tudja különböztetni az érdeket és értéktől. A megalkuvás egy értékünk feladása. A kompromiszum egy érdekünk feladása az értékrendünk megvédése mellett.
Reply
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
Rossz nemi szerepek rossz kritikája Mérhetetlen korrupció blogapokalipszis Dédfater a trolibusz Keresztényüldözés Fejlődésvágy kis hibával Putyin ötven árnyalata Adj király katonát EXTRÉM KULTÚR A megvető kibic Demokrata Suli A harc éleződik RISZPEKT Magyarul, a centrális erő nyelvén Külső segítség - NO MERCY Most dobta el a jövőt az EU Globális Szado-Mazo parti Egy elnök titokzatos szexepilje Fiatalos maradiság, zsákutca... Az igazi állatfarm Napi világvége Ügynökország A népirtó erkölcstenyészet TÉMÁK:
All
LÁZADÁS-MÍTOSZ RAKTÁR:
November 2017
|