Az erő és a hatalom nyelve a félelemé. Mordorból Mordorba vezeti a világot. Sorstalan, túlélő-kultúra. NYELV Nietzsche szerint kizárólag a hatalom élvezhető és mindenki az erőt élvezi, már akinek jut. Az erőtlen persze nem élvezi az életet, hanem fél. A gyengét pl. a halálfélelem (az "életösztön", a "túlélés") mozgatja. Az erős azonban élvezi a realitást és mégtöbb hatalmat akar mégjobban élvezni. Nietzsche a spontán fölényből eredeztette a lelki erőt és a lelki erőből származtatta a hatalom akarását. Az értékességet az értékesség élménye felől értelmezte, mint egyfajta spontán fölényből fakadó önelégültséget és magabiztosságot és érzéki tapasztalatnak számította a logikai viszonyt. Fel sem merült számára, hogy csak azok érezhetik magukat erősnek a viszonylagos körülmények esetleges változásaitól függetlenül és megalapozottan, akik már eljutottak az egyetemes érdekig (az értékig és pl. az igazságosság akarásáig), ráadásul értékesnek (pl. igazságosnak) érzik magukat. Nietzsche nem foglalkozott a viszonylagos fölény instabilitásával és az erő-élmény esetlegességével, ezért nem számolt azzal sem, hogy aki nem jutott el az abszolút értékvágyig és az abszolút értékesség élményéig, az hiába handabandázik, valójában retteg és az életösztön (az önzés) halálfélelmét szolgálja. Sokan hitték már úgy, hogy Nietzsche-nél jobban senki sem beszélheti az erő és a hatalom nyelvét, pedig egyáltalán nem beszélte jól, mert nem is félt és nem is félemlített meg eléggé. Túl intelligens és szarkasztikus-humoros volt az örökké fenyegető és szorongás-takargató pátosz mordori nyelvéhez. Talán azért nem ismerte fel az abszolút lelki erő titkát az igazságosságban és a fejlődésben, mert igyekezett nem önmagából ítélni. Bármilyen gyáva és aljas ember ügyesebben beszéli az erő és a félelem nyelvét. REALITÁS Kétféle realitást érzékelünk és egyeztetünk. A késztetéseink "belső" világát és a belső világunk útjába eső (azt pl. megakadályozó vagy elősegítő) körülmények "külső" világát. Mindkét világról van egy szubjektív tapasztalatunk (amennyire élményszerű, annyira szubjektív) és egy objektív logikai (amennyiben logikus, annyiban objektív) képünk. Talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy kétféle realitást érzékelünk kétféle realitás szerint, vagyis négyféle realitásunk van. A négy oldaláról megtekinthető realitásunk egységes realitásként funkcionál, ha nem félünk. Csakhogy rettegünk. A realitásunk összezsugorodott és összeszorult, mint egy szingularitás, mint a pánikszerű kioldásra és kapkodásra kész záróizmaink fojtogatta bátorságunk, amibe még az a hírhedt zabszem se férhetne be. Nem számít más, csak a nagyobb erő. A realitás az, amit számunkra a hatalom felkínál mint realitást. A tömegkommunikációban bemutatott "valóság" is csak akkor valóságosabb a közvetlenül megtapasztalt életünknél, ha a hatalom áll mögötte. Reális az, amit realitásnak nevez és realitásnak hitelesít a hatalom. Minden, ami nem valóságos a hatalom szerint - földönkívüliek, szabadság, egyenlőség, testvériség - az már majdnem olyan, mintha nem is volna lehetséges. Majdnem. IGAZSÁGOSSÁG-FEJLŐDÉS kontra TÚLÉLŐ-KULTÚRA Egy hatalom sem lehet bátrabb és erősebb, mint a nép, amelyre kiterjed. Az igazságosságot, a hatalommegosztást és joguralmat alkalmazó nép lubickol az értékességben és az abból túlcsorduló lelki erőben. Nem a bátorság tesz progresszívvá, hanem a progresszivitás tesz bátorrá. Nincs is bátorság progresszivitás nélkül, legfeljebb félemet leplező vakmerőség és agresszivitás. Nem kell bátorság az igazságossághoz. Ez az igazságtalanok és gyengék félreértése és agyréme. Csak egy kis mozgástér kell az értékesség kibontakozáshoz. Az igazságosság tesz valóban bátorrá és erőssé. A viszonylag erősebbek átmeneti vakmerősége abból fakad, hogy mindig a nagyobb erőt hiszik igazabbnak és a nagyobb erő szolgálatát vélik igazságosságnak. Az igazságtalanok azonban mindig értéktelenek, az értéktelenek mindig gyengék és ezek a gyengék mindig gyávák. Nincs velük az igazságosság ereje. Egy gyáva népben nemcsak a szolgákat mozgatja a halálfélem, hanem az urakat is. A gyávák között nemcsak a szolgák bújkálnak az élet elől, hanem az urak is. Nemcsak a magukat gyengének érzők gyávák pl. a tisztességtelenségekhez (és ezt nevezik a becsületességüknek), hanem a magukat erősnek érzők is gyávák pl. a tisztességhez és rendre a mindenkori nagyobb erő mögé bújnak, mindig az erősebb oldalára állnak (és ezt nevezik a becsületességüknek). credit: Matthew Ritchie A gyáva népet egyáltalán nem téveszti meg a gyáva vezetőik relatív bátorsága, rémült hangoskodása és agresszivitása. A gyáva nép a fejétől a farkáig (gyenge és erős egyaránt) egyetért abban, hogy a halálfélelem mozgatja az életet és az univerzumot, hogy a félelem szörnyű tömege és irgalmatlan gravitációs kútja torzítja maga köré az összes szempontot. A gyáva népet nem teszi bátrabbá sem a hatalom megragadása, sem a hatalom szolgálata, kizárólag félelemből küzdenek vagy lapulnak. Gyengék és erősek mind egyetértenek a túlélésről szőtt realitásban. A gyáva népnek nemcsak a vezetése igazságtalan és korrupt, hanem az egésze. Az igazságtalanságokkal megalkuvó gyáváknak a kormánya, az ellenzéke és tömegbázisa is gyáva. Túlélő-kultúra. Tragikus? Komikus, hogy nemcsak a holtak nem élnek, de a "nagy túlélők" sem. A túlélők azért nem élnek, mert félnek. Lehet egy-két KIVÉTELES pillanatuk, de a világuk lényegében szorongásos és végsősoron pocsék, amit úgy értsünk, hogy az (elérhetetlenül "örök", de valójában csak viszonylagos) fölény "kilátástalan"-értelmetlen kihívását nem élvezik. Napjainkra a világ népeinek egykor csírázó igazságossága elakadt az expanzióval együtt. Az emberiség lelki ereje apad és a népek egymás után hanyatlanak a kisszerű önzésbe és a gyáva aljasságba. HOL A TÁRSADALMI PROGRESSZIÓ KÖZÖSSÉGE? Nem a gombhoz kellene varrni a kabátot. Nem a hiteles ellenzéki párt létezéstől kellene függővé tenni a hiteles társadalmi ellenállást. Honnan származzon bármilyen nyomorult, de tisztességes párt, ha a társadalom tömegesen és folyamatosan elárulja az igazságosságot, mindenki a maga helyén, mert még csak nem is kíváncsi sem a fejlődés irányára, sem az értékességre, mert önző, túlél, retteg, gyáva és írigy az erőnek még a látszatára is. Ha nincs progresszív társadalmi erő, nem lehetséges progresszív érdekképviselete sem. Nem tudja megszervezni magát az, ami nincs. Ha viszont van, akkor az látszik is, többnyire progresszív érdekképviselet formájában. Nincs progresszió önszervezés nélkül. Melyik társadalmi csoport, réteg, osztály elég érett és egységes az elkerülhetetlen progresszióra és önszervezésre? Hányan beszélnek más nyelvet a centrális erő (relativista vagy tekintélyuralmi) nyelvén kívűl? blogika
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
TARTALOM:
Rossz nemi szerepek rossz kritikája Mérhetetlen korrupció blogapokalipszis Dédfater a trolibusz Keresztényüldözés Fejlődésvágy kis hibával Putyin ötven árnyalata Adj király katonát EXTRÉM KULTÚR A megvető kibic Demokrata Suli A harc éleződik RISZPEKT Magyarul, a centrális erő nyelvén Külső segítség - NO MERCY Most dobta el a jövőt az EU Globális Szado-Mazo parti Egy elnök titokzatos szexepilje Fiatalos maradiság, zsákutca... Az igazi állatfarm Napi világvége Ügynökország A népirtó erkölcstenyészet TÉMÁK:
All
LÁZADÁS-MÍTOSZ RAKTÁR:
November 2017
|